Közlekedési morál

2022.05.15. 07:00

A rendőrök szerint kifizetődő a kulturált közlekedés

A közlekedési kultúra napján a Berzsenyi iskolába várták a rendőrök az iskolásokat. Változatos programokkal készültek számukra.

Harsányi Miklós

Fotó: Muzslay Péter

Bringaverseny, KRESZ-totó és jelvénykészítés, forgalomterelő bója, olajfelszívó granulátum és közlekedési táblák várták a gyerekeket: a Magyar Közút útellen­őri járműve nagy sikert aratott, s volt, aki a szirénát is kipróbálta. A közlekedési napra meghívták a tűzoltókat is. Huszárné Forintos Mónika, a Berzsenyi iskola igazgatója azt mondta: ahogy javul az időjárás, úgy egyre több tanuló kerékpározik. 
– Azt szeretnénk, hogy valamennyi diák biztonságban legyen az utakon – hangsúlyozta. – Ehhez viszont tisztában kell lenniük a közlekedési alapismeretekkel, s ez a program ehhez is segítséget nyújt. 
Ki halad biztonságosabban lakott területen kívül az útpadkán közlekedők közül: erre a kérdésre is válaszoltak azok a diákok, akik kitöltötték a feladatlapot. A bringások eközben tanpályán gyűjtötték szorgosan a pontokat, a többiek jelvényt, hűtőmágnest készítettek. 
 


Fotó: Muzslay Péter

 

Fogadjuk el végre: nem ellenség a másik közlekedő 

Batta Zsolt, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kiemelte: a diákokat változatos programok várták, s számos hasznos tudnivalót szerezhettek. Horváth Károly, a közlekedéstudományi egyesület megyei szervezetének gépjárműszakcsoport-titkára azt mondta: fontos, hogy a közlekedők társak, partnerek legyenek egymással. S ne csak a szabályokat tartsák be, hanem adott esetben előzékenyen, udvariasan segítsék egymást. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában