Bál

2022.05.10. 08:00

Botrányhős énekesnővel mulattak a cigányok

Hiába szólnak gyakorta a dallamok a mulatós csatornákon, a roma kultúrát és zenét még sokan nem ismerik igazán, és rengeteg az ezzel kapcsolatos negatív előítélet, amit csak testközelből lehet eloszlatni – így tartja az ádándi Pápai László, aki egy hamisítatlan roma rendezvényt szervezett, hogy bizonyítsa igazát.

K. G.

Hogy a helyi roma közösséget összefogják, hagyományőrző cigánybált tartottak Ádándon, immár a harmadik alkalommal. 
Az Ádándi Roma Kisebbségi Önkormányzat segítségével a helyi művelődési ház biztosított helyszínt a rendezvénynek. Sztárfellépőket hoztak a kistelepülésre, egy állandó zenekar mellett Sihell Ferryvel és Varga Irénnel, az interneten a botrányaival hódító komikus-énekesnővel találkozhattak. Rengetegen táncoltak a bálban, köztük kisgyermekek is. 
Mintegy százan voltak kíváncsiak a produkcióra, köztük szép számmal nem romák is. Jó hangulatban telt az este, és Varga Irén nem mutatta meg botrányhős oldalát, tudtuk meg a szervezőktől. Az ádándi cigánybálba meghívást kapott a sonline.hu is, munkatársunk videóban rögzítette a történteket, bemutatva azt, hogyan szórakozik az esten összegyűlt közönség. K. G. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában