Szezonja van

2022.05.19. 09:00

Érdemes hajolgatni a zöldülő spárgamezőn

Tíz éve kezdett el spárgát termeszteni Bánó Sándor. A balatonszemesi férfi azóta már négyezer négyzetméteren foglalkozik a kedvelt növénnyel, amelyet zöldségkereskedőknek és éttermeknek értékesít.

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

Egy évtizeddel ezelőtt kezdett spárgatermesztésbe Bánó Sándor. Rádpusztán négyezer négyzetméteren áprilistól júniusig szedik a növényt. 


– A homokos-löszös talajt kedveli, ahol magas a talajvíz, Németországban például folyópartokon termesztik – mondta el a balatonszemesi termelő. Először elvetik a spárgamagokat, majd kipalántázzák, egy év után kiveszik a magoncot, azt kell elültetni, amely két év múlva fordul termőre. Csepegtető öntözéssel táplálták a növényt. – Kizárólag zöld spárgát termelünk, ugyanis a fehér fajtához komoly géppark kell, egy úgynevezett buckázó, amely a földből kiszedi a szárakat – tette hozzá a termelő. Bánó Sándor azt mondja, figyelni kell a spárgabogárra, mert ha megjelenik, megeszi a hajtásokat, kárt okozva az ültetvényen. 


A spárgatermesztés nagyon kézimunka-igényes, s egyre nehezebb idénymunkást találni még a Balaton környékén is. – Áprilistól júniusig szedünk napi 25-30 kilónyi spárgát. A rokonság, sógornőm és unokahúgaim nélkül nem tudnánk a szedést elvégezni – avatott be a munkaszervezésbe. Megjegyezte: hűtőházba kerül a növény, és akár egy hónapig is friss marad. A szálakat átlagosan 18-20 centiméteresre vágják vissza egy speciális eszközzel, utána ládákba rakják szellősen, hogy ne törjenek. 

Forrás: TIBOR KOVACS


 

A zöldségek divatos királya


Csapody Balázs a kezdetek óta visszatérő vásárlója Bánó Sándornak. – Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy helyi és szezonális alapanyagokat használjunk fel az étteremben, a Rádpusztán termelt spárga kiváló minőségű, és nagyon szeretik a vendégeink – mondta el a Kistücsök Étterem tulajdonosa. Hozzátette: nagyon sokrétű a spárga felhasználása. – Készítünk belőle salátát bodzavinegrettel, eperrel, levest zöldborsóval, krémet, párolva pedig kiváló köret például halételek mellé – sorolta a kínálatot Csapody Balázs
 

Gyógynövényként is jól ismerik


– Nagyon szeretem párolva, a nejem levesben kedveli a legjobban – mondta el Bánó Sándor. A spárga fogyasztása nagyon egészséges, enyhe vízhajtó hatása van, és jó hatással van a teljes keringési rendszerre. Tisztító hatású, egykor a vesekő természetes eltávolítójaként is alkalmazták. A régi füveskönyvek beszámolnak arról is, hogy a spárgát gyógynövényként is tisztelték. Ugyanakkor elhanyagolható szénhidrát- és zsírtartalma, annál jelentősebb azonban a benne található rostok, vitaminok és ásványi anyagok mennyisége. 
 

Bánó Sándornak az egész családja segít ilyenkor
Fotó: Kovács T.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában