Kiállítás

2022.05.20. 11:00

Húsz festő mutatta be alkotását Nagyatádon

Rinyamenti Alkotók Tárlata címmel nyílt kiállítás a nagyatádi Kulturális és Sportközpontban.

Györke József

Forrás: Györke József

Nehéz idő után végre ismét alkothattak és bemutathatták alkotásaikat a Rinya mentén élő festők. Eddig a parkok és virágok városaként említették városunkat – mondta Pünkösd Márton a központ igazgatója. Ma pedig a megújulás városának titulálják. Szeretné, ha kapna még egy elnevezést, mégpedig, ha úgy is neveznék, mint a „művészetek városa”. A járvány idejének szüneteiben két alkotó csoport is ténykedett. A húsz festő útkeresésének közös állomása a ma megnyíló kiállítás. Örül, hogy ilyen sok művet engedett a szakmai zsűri a kiállításra.

Ország László festőművész külön is köszöntötte az első ízben kiállítókat. Többen fotók alapján készítették képeiket vagy használták fantáziájukat, de sokan alkalmazták a természetben megfigyelteket. Találkozhatunk a jövőt előrevetítő digitális alkotásokkal is. Látványos képeket is megtekinthetünk, de van, amit szinte fotónak érzünk. Érződik a festmények kettőssége: ami a valóságban szép, a képen lehet silány, de ami az életben szürkének tűnik, az a képen lehet akár egy csodás remekmű. Pár mondattal jellemezte az alkotásokat és alkotókat, nem maradt el a jó pár dicséret sem. 
A megnyitót Farkas Zoltán (billentyűs) és Harkály Gyula (gitár) játéka színesítette.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában