Lamping-ünnep

2022.05.20. 19:29

Immár harmincöt éve fejlődik iskolaépítő közösségük

A KSZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola fennállásának 35. évfordulóját ünnepelték pénteken.

Harsányi Miklós

Fotós: Lang Robert Kaposvar

Fotós: Lang Robert Kaposvar

A középiskola 1986 óta működik, az első tanévben 305 diák kezdte el tanulmányait. 

– Ha körülnézek az iskolában, mindenről a fejlődés jut eszembe – mondta lapunknak Ponikfor Zoltán, az iskola alapító igazgatója, aki 23 évig irányította az intézményt. – Az induláskor is meghatározó célunk volt, hogy minél jobb körülményeket teremtsünk a diákoknak. Építő- és faipari képzéssel kezdtünk. 

Az intézménynek jelenleg már 400 diákja van, hat ágazatban 15 szakmát oktatnak. Agócs Attila igazgató intézménytörténeti előadást tartott, s kiemelte: iskolaépítő közösségük folyamatosan fejlődött az elmúlt 35 évben. 

Pintér Rómeó kaposvári alpolgármester az oktatói munkát méltatta, egy emlékplakettet adott át, s Gelencsér Attila országgyűlési képviselő is köszöntötte az ünneplőket. 

Az európai szakképzési hét lezárásaként tartották a pénteki ünnepséget, melyen Csiba Ágota, a KSZC kancellárja is részt vett, Weimann Gáborné főigazgatója elismeréssel szólt arról, hogy az elmúlt időszakban újabb szakmákkal bővült a képzés. S azt kívánta, hogy a szakemberek azzal a lelkesedéssel, odaadással végezzék a munkájukat, ahogy eddig is tették. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában