Elnökhelyettesnek választhatják Kőrösi Anitát

2022.05.06. 18:29

Jobbik-botrány: Potocskáné elítél mindenféle erőszakot

A Jobbik elnökhelyettesének jelölik a szombati tisztújító kongresszuson a volt somogyi országgyűlési képviselőt, Potocskáné Kőrösi Anitát.

Sonline

A politikus megkeresésünkre megerősítette, hogy Jakab Péter felkérésére indul az elnökhelyettesi posztért. Lapértesülések szerint a tisztújító kongresszus után a Jobbik két ismeretlen politikusa visszaadja parlamenti mandátumát, és a helyükre Jakabnak azok a megbízható emberei ülnek majd be, akik nem tudtak nyerni egyéni választókerületben az ellenzék közös jelöltjeként. (A Jobbik 29 egyéni országgyűlési választókerületben indíthatta saját jelöltjét az ellenzéki pártok közös jelöltjeként, de egyetlen körzetben sem sikerült a párt jelöltjének nyernie.  a Szerk.) A 24.hu megszellőztette, hogy a két megüresedő hely egyikét Potocskáné kaphatja meg. Erre a somogyi politikus lapunknak azt válaszolta: minden személyi kérdésben a Jobbik újonnan felálló elnöksége dönt majd.

Sajtóhírek szerint a Jobbik egy tavaly decemberi, vidéki pártrendezvénye kis híján nemi erőszakkal végződött. Az eseményen kizárólag vezető jobbikos politikusok vettek részt, ahol a gyanú szerint egy egykori polgármester erőszakkal akart közösülni Szilágyi György 24 éves élettársával. Potocskáné az előző ciklusban aktív tagja volt az ellenzéki képviselőnők „fehér sapkás” csoportosulásának, és több nőjogi kérdésben is közös akciót szerveztek, vagy közleményt adtak ki. Megkérdeztük, most miért nem hallatja a hangját? Megkeresésünkre azt mondta: – Szeretném leszögezni, hogy nőként és jószándékú emberként is elítélek mindenfajta erőszakot. Az ügyről az etikai beadványkor értesültem – írta e-mailes válaszában. – Az üggyel kapcsolatban pedig szeretném megjegyezni, hogy a hatóságok feladata és jogköre az esemény körülményeinek tisztázása, a nyomozati cselekmények megtétele. Tudomásom szerint az üggyel kapcsolatban a feljelentést megtették – folytatta Potocskáné Kőrösi Anita.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szombati kongresszusán a párt bármely tagja indulhat az elnöki posztért. Belső szabályzatuk szerint hivatalos elnökjelölt az lehet, aki a beérkezett jelölések legalább 20 százalékát birtokolja. A három induló közül csak Jakab Péter (79,48 százalék) és Stummer János (20,08 százalék) érte el a kívánt eredményt, míg a harmadik induló Nagy Rudolf a maga 0,42 százalékával kiesett a versenyből. Ezek szerint Jakab Péternek áll a zászló.
Az országos alelnöki posztokra való jelentkezéshez már csak 10 százalékos támogatásra volt szükség, amit sokan teljesítettek: Ander Balázs, Baucsek Rajmund, Dudás Róbert, Gyüre Csaba, Magyar Zoltán, Fazakas Attila, Lukács László, Kálló Gergely, Kvárik Anita, Salamon Gergő, Szilágyi György, Z. Kárpát Dániel. Ezen a poszton még akár meglepetések is lehetnek.

Úgy tudjuk: Potocskáné Kőrösi Anita az elnökhelyettesi poszthoz 98 százalékos támogatottságot gyűjtött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában