Megelőzés

2022.05.27. 14:15

Kaposvárról indult el a füstmentes kampány

Hétszáz füstjelzőt tesztel egy évig a Magyar Tűzoltó Szövetség. A készülékekből hatszáz Somogy megyébe kerül, amelyeket egy éven át nyomon követnek. A füstmentes kampány nyitórendezvényét pénteken tartották a kaposvári Kötél egyesület szertárának udvarán.

Góz Lilla

Fotó: Muzslay Péter

– Rá kell tenni a hátsó részt és ezt követően lesz éles, egy sípoló hang jelzi a füstöt – mutatta Bodó László, a Kötél Egyesület vezetője azt a füstjelző berendezést, amelyből hatszáz darab került Somogyba. Ezeket önkéntes tűzoltók fogják kiosztani és egy képzés elvégezése után egy éven nyomon követik a működést. A kampánynyitó sajtótájékoztatón Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke elmondta: országosan hétszáz füstjelző berendezést adnak át, bízva abban, hogy minél több emberben tudatosul, hogy a lakástüzek, az így kialakult sérülések, halálesetek megelőzhetőek. – Tavaly 7186 lakástűz volt Magyarországon, nyolcvanhatan haltak meg és ötszáznyolcvannyolcan sérültek meg – emelte ki Dobson Tibor. Megjegyezte: vannak olyan európai országok, ahol kötelező a füstjelző, a szövetség szeretné a veszélyre és a megoldás módjára felhívni a figyelmet. – Az áldozatok 90 százaléka nem a lángok miatt veszíti életét, holott a tragédiák egy egyszerű, nagyon sokak számára elérhető árú füstérzékelő felszerelésével elkerülhetők lennének – emelte ki az elnök.

Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője elmondta: azért csatlakoztak a kampányhoz, hogy csökkentsék a tűz okozta kárkifizetéseket. – A tűzesetek miatt 2010 óta mintegy 77 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz, amelyekre több mint 62 milliárd forintot fizettek ki – tette hozzá Lambert Gábor. Kiemelte: a hazai ingatlanok csak 72-73 százalékának van biztosítása. Úgy vélte, anyagi és össztársadalmi érdek is, hogy ezeknek a nem egyszer tragédiával is végződő eseteknek a számát a megfelelő információk és technológiai eszközök terjesztésével mérsékelni próbálják.


Hajdu Márton, a füstmentes.hu szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai napig nagy problémákat okoz a lakásban cigarettázás, az ágyban dohányzás, amely az otthonokban keletkező tűzesetek jelentős részéért felel. Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke bemutatta a füstjelző berendezést. –  Ezek az eszközök nem egyeznek a szén-monoxid jelzőkkel, a legkisebb füstmennyiségre is érzékenyek és ez a típus tíz évig működőképes, csak portalanítani kell  – mondta el a megyei elnök. 

A kampánynyitó rendezvényen a Kötél egyesület tagjai egy bemutatót is tartottak, egy füstölő faházból mentettek ki egy személyt, közben pedig az elhelyezett három füstjelző is besípolt, jelezve a veszélyt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában