Jubileum

2022.05.09. 17:16

Közös kalandokkal és sportversenyekkel ünnepeltek

Futóverseny, éjszakai túra, hangverseny, rajzverseny színesíti a napokban a Nagyboldogasszony Iskolaközpont diákjainak életét az iskola alapításának harmincadik évében.

Andricz Gabriella

Fotó: Lang Robert Kaposvar

A jubileumi rendezvénysorozat Kovács Emőke történész előadásával kezdődött, hétfőn sportnappal folytatódott.
Az intézmény alapításának 30. évfordulója kapcsán a gimnázium egykori diákja a jelenlegi tanulókat kitartásra, szorgalomra bíztatta, valamint Ify Lajos volt fonyódi plébános, a Szent-György-hegyi remete legendás életének vizsgálata példáján mutatta be a történészi munka folyamatát, szépségét. Az előadás után az 1956-os forradalom Somogy megyei eseményeit is bemutató könyvét ajándékozta az iskola tanulóinak. – Több programból álló eseménysorozatot szerveztünk, amelyek már április eleje óta zajlanak. Május első péntekjén mintegy húsz kilométeres túrára indultak az iskola harminc tanulója Pamuk, Kürtöspuszta irányába, és az éjszaka folyamán csillagles, sakálüvöltés hallgatás, valamint távolugrási gyakorlatok vártak rájuk, míg napfelkeltére elérték a kitűzött célpontot Újvárfalva határában – mondta el érdeklődésünkre Varga Bálint igazgató. 

A kalandos hétvége után hétfőn sportnappal folytatódtak az események. – Örülünk, hogy több mint kétszázan elfogadták a meghívást az eseményre, jelenlegi és volt diákok, szülők, atyák, tanárok, akik egy váltó futóversenyen vehettek részt, a Zárda - Bajcsy Zsilinszky- Kossuth u. vonalán – tette hozzá az igazgató. A rajt előtti aerobik bemutató, „öregdiákok”köszöntése után indult el a váltóverseny az iskola udvarán és a belváros utcáin. Az eseménysorozatra rajzpályázatot is hirdettek az alsó tagozatosok részére, „Miért szeretem az iskolámat” címmel, a felsősök pedig kedvenc tanárukról készítettek ismertető videot. –Természetesen a programsorozaton iskolánk tehetséges tanulói is bemutatkoznak. A zeneiskolánk növendékei, fúvószenekara és kórusa május 19-i jubileumi hangversenyen lép a közönség elé a székesegyházban. Az eseményeket másnap ünnepi szentmise és alapítványi bál zárja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában