2022.05.30. 17:31
Megsegíti Kaposvár a jégverés miatt bajba került városlakókat
Keddtől fogadják a károsult kaposváriak kérvényeit a városházán. A nem biztosított és a biztosítással ugyan rendelkező, de megrongálódott házak tulajdonosait egy közös, helyi kárenyhítési alapból támogatja a megyeszékhely önkormányzata.

A Tisza utcai háznak is megsérült a teteje.
Fotó: Góz Lilla
Harmincmillió forint értékű kárenyhítési alapot hozott létre a kaposvári önkormányzat azoknak a városlakóknak, akiknek ingatlanjaiban komoly károkat okozott a múlt szerdai jégvihar – jelentette be Szita Károly hétfőn délután egy Tisza utcai családi ház előtt, amelynek tetőszerkezetét a jég teljesen szétverte.
Sugár László Andrásné, a lakóház tulajdonosa elmondta: nagyon megijedt, mikor a donneri városrészben meghallotta a nagy robajjal járó jégverést. – Nagyon örülünk, hogy segített a város, önerőből nem tudtam volna megjavíttatni – mondta a Tisza utcai lakó.
A kaposvári Investment Kft. az elsők között segített a városlakóknak. Wagner Mihály építőmérnök elmondta: a napokban dolgozóik csaknem húsz házat fóliáztak, léceztek és kicserélték a palákat. – Most egy huszonöt méter magasba emelkedő géppel dolgozunk, amely öt tonna súlyt bír el és emelőkosarába négy személy fér bele – mutatta a gépet Wagner Mihály.
Kaposvárra 209 bejelentés érkezett, száz ház teteje rongálódott meg a tojás nagyságú jégverés a 100 kilométert meghaladó viharos szél miatt. Szita Károly elrendelte a polgári védelmi készültséget is. – A kárenyhítési alapot elsősorban az életveszély elhárítása, az ingatlanok lakhatóvá tétele miatt hoztuk létre, amely segít a biztosítással nem rendelkezőknek és kamatmentes hitelt is biztosít, míg a társaságok fedezik ügyfeleik kárait – húzta alá a polgármester.
Szita Károly kiemelte: a kérelmeket kedden reggeltől fogadják és a jegyzőnek, Csillag Gábornak kell címezni.