Gyűjtés

2022.05.18. 09:00

Örökül hagyták a pillanatot

A közelmúltunk ismerős világa is megelevenedik annak a könyvnek a lapjain, amellyel a Somogyi Fotóklub tiszteleg tizenhét néhai tagjának munkássága előtt. A kötet néhány hete jelent meg, hogy emléket állítson azoknak a fotósoknak, akik már nincsenek közöttünk, de beírták magukat Somogy történetébe.

Kovács Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Egy idős parasztasszony fájdalmas arcát rögzítette az 1930-as években készült felvétel, s csak a fotós tudná elmondani, hogy azért volt kétségbeesetten szomorú a fénykép szereplője, mert elpusztult az ólban a család disznaja... A legtöbb képnek története van, de önmagában is megragadó. A könyvben helyet kapott legrégebbi, 1928-as fotó szinte egy festmény szépségét idézi, Gáspár Andor a Lajvér-patakban ruhát mosó bátai asszonyokat örökítette meg. 


– Az összeállítás sajátossága az, hogy digitalizálni, sőt esetenként javítani is kellett a megkopott, néhol szakadozott papírképeket – mondta Hegedüs György, a könyv írója és szerkesztője, aki 21 éve a klub elnöke. – Az összegyűjtött képek megmutatják a fotótechnika és a szemlélet változásait is az eltelt időben. Nagy munka volt az adatok, képek felkutatása. Sok fotó hagyatékban maradt meg, előfordult, hogy zacskóban. 


A természetet járó és fotózó Buzinkay Gyula, a Kaposvárt részletekben is megörökítő Kárpáti Kálmán, és a szociofotóival ismertté vált hírlapi fotós Király. J. Béla alapító klubtagok voltak, mint ahogy Péter János is, aki a Gól című fotójával világhírnévre tett szert. A színes diáival remeklő Szerafin Zoltán volt az egyes számú tagkönyv tulajdonosa. A klub elnöki posztját sokáig a 104 éves korában elhunyt Tabák Lajos, a kaposvári cukorgyár igazgatója töltötte be. Gáspár Andor és Naszlady Sándor már az 1932-ben megalakult első kaposvári fotós egyesületnek is tagjai voltak, amely a második világháborúig működött. 


Tóth Béla, Csonka Béla és Balogh László hatalmas életművet hagytak hátra, és a fotómontázs technika művelőiként is számon tartják őket. Kalász Lajos és Molnár Lajos az 1970-es években készült életképei és természetfotói, Németh László tanműhelyes fényképei a somogyi fotótörténet kincsei. Rozslay Géza továbbképzéseket tartott a fényképészeti tudásából, Diseri József pedig ismert kaposvári műtermi fotós volt. Jávori Béla arcokat és életérzéseket fotózott, Szentiványi Árpád külföldön is elismert volt, és a filmes Bernáth Gyula az utazásait fényképezte. 
Érdekesség, hogy a kiadványban fotós önarcképek is megmutatják az alkotókat. A könyv megjelenését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatása tette lehetővé. A szerkesztésben Vuncs István működött közre. 
 


Fotó: Lang Róbert
Fotó: Rozslay Géza

 

Kiállítást szerveznek novemberre


Az elkészült könyvet kibővítenék egy DVD-lemezzel, amelyre több száz fotót is feltehetnek a tervek alapján, számolt be róla Hegedüs György elnök. A képekből novemberben tárlatot rendeznek a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központban. A laikusnak is nyilvánvaló, hogy a gyűjtemény nagy értéket képvisel, de a kiadványt külön szeretettel ajánlják a barátok, ismerősök figyelmébe, hogy így emlékezzenek meg a jeles fotográfusokról. A 64 éves Somogyi Fotóklub kor­elnöke jelenleg a 96 éves Lipkovits Tibor, aki holokauszt-túlélő. Hegedüs György telefonon tartja vele a kapcsolatot, többször beszélt vele a könyvről, és visz is majd neki egy példányt. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában