Rendkívüli időjárás

2022.05.09. 17:41

Percekig csak álltak az autók Ráksinál

Úgy tűnik megkezdődött a villámárvizek szezonja, hiszen egy komolyabb felhőszakadás után a ráksi termelői piac környékét elöntötte a közelben csordogáló patak.

K.R.

Pillanatok alatt sártengerré változott az út Ráksiban hétfő délután. A meteorológiai riasztásnak megfelelően megérkezett az eső a somogyi településre, csakhogy hirtelen olyan mennyiségű csapadék zúdult le, amit a vízelvezetők nem bírtak. 

Az úttesttel egy szintbe került a patak. 

– Egy óra alatt nagyjából 45 milliméter csapadék hullott, mondta Gáspár Tamás, polgármester, akit a sár és leszaggatott gallyak eltakarítása közben értünk utol. A településvezető azt mondta, a falu mindkét patakját felduzzasztotta a hirtelen jött csapadék és ez okozta az áradást. Az útra került víz, törmelék és hordalék miatt rövid ideig a forgalom is állt. Voltak olyan utcák, ahol egy szintbe került a járdával az árok és a házak között hömpölygött a sáros víz. 

Pillanatok alatt elöntött mindent a sáros víz.


Gáspár Tamás azt mondta: előbb jég hullott az égből, majd irgalmatlan felhőszakadás kezdődött. A vihar utáni romokat nagy erőkkel takarította el az önkormányzat. A településvezetőtől megtudtuk: utoljára ilyen pusztítást 1995-ben okozott a lezúduló nagy mennyiségű eső. 

 

A megye északi részén szakadt le az ég

Somogydöröcskén balesetet okozott a lezúdúló eső, ugyanis egy vízátfolyáson megcsúszott egy autó és az árokba borult. A sofőrnek a törökkoppányi önkéntes tűzoltó segítettek kimászni a roncsból. 

Igalban is hatalmas eső volt, ott egy óra alatt 50 milliméter eső esett, amely következtében megteltek az árkok és a lejtős utcákból hordalékot mosott a víz a járdákra, úttestre így nehezítve a közlekedést. 

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint, a felhőszakadás lakóházakban nem okozott kárt, személyi sérülés nem történt. 

Olvasóink fotóival! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában