Egyház

2022.06.26. 21:00

A zaj diktatúrájában élő valóság lett mára a csend forradalma

Álljanak itt e házak, otthont adva az istenkeresőknek, a gyógyulni vágyóknak, a megfáradtaknak, a jóakaratú embereknek, és hirdessék e házak Somogyország lakóinak, az idelátogatóknak a jövőbe vetett hitet és reményt! Világos Krisztián bárdudvarnoki plébános, a közelmúltban megáldott kaposszentbenedeki lelkigyakorlatos központ vezetője mondta ezt a komplexum átadóünnepségén.

Lőrincz Sándor

Fotós: Kling Márk

Ahogy szemügyre veszem az új apartmanokat, melyekbe csaknem félszázan vonulhatnak el, a házi napelemparkot, az egyszerűségében is lenyűgöző konferencia-központot, s a Szent Benedek-szobor közelében, az erdőszélen lévő remetelakokat, óhatatlanul Váli Ancilla nővér alakja elevenedik fel előttem. Azé az erős akaratú, ám törékeny bencés szerzetesnőé, aki Ausztriából települt e megszentelt földre, hogy megvalósítsa álmát. Egy csaknem hatvan fő befogadására alkalmas, modern monostort építtetett finn fenyőből, s érkeztek is ide egyházi és világi személyek, köztük vállalkozók, hogy a gondolatérlelő zselici csöndben választ kapjanak kérdéseikre, visszataláljanak Istenhez és önmagukhoz. A németül remekül beszélő és a helyi diákokat is tanító Ancilla nővér terve az volt, hogy néhány fiatal rendtársával közösen lesz majd gondos gazdája az 1994-ben megnyílt, 2 ezer négyzetméteres Porta Pacis Monostornak, azaz a Békesség Kapujának, ám az itt töltött évek alatt valódi közösség ugyan nem eresztett gyökeret, de a nővér megpróbálta derűvel végezni a rá háruló feladatokat. Ezért láthattuk kerti traktoron ülve füvet nyírni apácaruhában, mely kerékpározás közben sem zavarta, s amolyan egyszemélyes intézményként irányította a „házat”, olykor-olykor önkéntesek segítségét kérve. Tette a dolgát, míg bírta, majd a pannonhalmi bencésekhez vonult vissza. Volt gondja arra, hogy 100 évre használatba adja „álombirodalmát”, amin már látszódtak az idő vasfogának nyomai. Világos Krisztián atya tíz évvel ezelőtti idehelyezésével kezdte el élni virágkorát a Porta Pacis akkor már lelkigyakorlatos ház. Olyannyira, hogy a pandémia előtti időszakban évente 3 ezren látogattak el ide – melynek kerengőjét időközben beépítették –, hogy helyre billenjen a lelki egyensúlyuk. A Békesség Kapuja mindenki előtt kitárult, ám egy idő után új épületegyüttesre volt szükség. Szerencsére szárba szökkennek a tíz éve folyamatosan hintett magok, ám a sors úgy hozta: Ancilla nővér nem érhette meg az új központ átadását, néhány héttel korábban átszenderült az örökkévalóságba. Így már odaföntről jár közbe a lelkük békéjét keresőkért. 
Mester Balázs, Bárdudvarnok polgármestere – aki feleségével nemcsak „sátoros” ünnepeken tér be Isten hajlékába – az avatóünnepségen is utalt arra, hogy a monostorépítéssel lelkiség is költözött a faluba. A település első embereként felidézte, miként gazoltak a monostorudvaron menyasszonyával, s hogy erősítette meg döntésükben Somos László kaposfői plébános, miszerint Bárdudvarnokot választják lakhelyül. A polgármester csodának tartja mindazt, ami Kaposszentbenedeken történik, ám a csoda elsősorban nem a téglában, a cserépben, az ízlésesen berendezett helyiségekben, a XXI. század modern technikájában van, hanem a sugárzó lelkiségben. 
Ezt tapasztaltam magam is, amikor fizikálisan és lelkileg is „feltérképezhettem” e terepet. Ottjártamkor a „régi” monostorban férfi cursillós lelkigyakorlat zajlott Rumszauer Miklós atya vezetésével, aki egyházmegyén innen és túl régóta ikonikus alakja e mozgalomnak. Az előadókkal és a szervezőkkel együtt ezúttal is több mint kéttucatnyian mozdultak a hívó szóra, hogy e hosszú hétvégén életre szóló élményt „zsebeljenek” be a kegyelem kaposszentbenedeki oázisában. 
Az új épületegyüttesben pedig közbenjáró ima zajlott, melyen az Élet a Lélekben címmel, második alkalommal meghirdetett szeminárium tagjai vettek részt. Olyan ifjak és régebb óta fiatalok gyűltek össze a környékről, akiket előttük járó szeminaristák hívtak meg lelki töltekezésre. Több mint két hónapon át hetente egy estét szántak Istenre és egymásra – köszönhetően Krisztián atyának és a Fekete házaspárnak, Mártinak és Csabának, kik a találékony szeretet tapintatával vállalták a házigazdaszerepet. 
A megyés püspök, mielőtt megáldotta volna az épületkomplexumot, azt fejtegette: kellenek olyan helyek, ahova egyedül is el lehet jönni, ahol a házastársak nincsenek együtt, ahol a felek elvonulhatnak a csendbe, és nem kell senkinek válaszolni, nem kell megfelelni, hanem csak meg kell élni Isten jelenlétét. Ezért javasolja e helyet papoknak és világiaknak egyaránt. 

Fotó: Kling Márk

 

Sebzettségünkre Isten a gyógyír

A nagyteremben az Oltáriszentség jelenlétében dicsőítő ének száll az égbe. Anikó nővér gitárkíséretével sóhajtozik a lélek, szabad imák röppennek az ajkakról. Kérés és köszönet kapaszkodik össze a légben, majd taizéi dalok csendülnek fel, s kezdetét veszi a közbenjárás. Párok fogják közre a szeminaristákat. Néhol a nagy derültség a válasz Isten humorára, másutt papír zsebkendő segít jól kezelni a „könnyek adományát.” Az arcokon fokozatosan felengednek a kemény vonások, miközben nyílik a Biblia, melynek üzenetét közösen fejti meg szeminarista és imádkozó. Olykor képeket küld a Szentlélek, és a „nyelvima” is hamar érthetővé válik. Éteri állapotban test és lélek. Bárcsak sokáig tartana e kegyelmi állapot – motoszkál sokunkban, hiszen a gyógyulás a tét. Sebzettségünkre pedig Isten a legkiválóbb gyógyír, aki ott van mindenben és mindenkiben. Abban is, aki nem hiszi… 
 

 

Olyan egyházról álmodom...

Az imádkozó párok apró igekártyákat húzatnak a szeminaristákkal, akik – ragyogva az örömtől – visszaülnek a helyükre. Szívükben végtelen hálával és békével. Már érzik, s tudják: életük zarándokútján lelkük békéjével a remény is állandó társuk lesz. 
Figyelem az arcokat, a mozdulatokat, a gesztusokat, és újra fülembe csengenek Varga László megyés püspök szavai, aki azt mondta: „Olyan egyházról álmodom, amely vonzó, főleg egy olyan korban, amikor az egyház nem örömhír, hanem rémhír, hiszen sokan idegesek lesznek, ha meghallják az egyház kifejezést. Olyan egyházról álmodom, amelyben közösségek épülnek egy szétesett, polarizálódott társadalomban. Olyan egyházról álmodom, amely az egységet építi e megosztott világban.” 
Lehet, hogy a Zselic szívében mindez már valóság? A zaj diktatúrájában már tetten érhető a csend forradalma? 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában