2022.06.06. 09:00
Csábító az üres lakás: térképen követhetjük a betöréseket
Évek óta folyamatosan csökken a lakásbetörések és az egyéb betöréses lopások száma megyénkben, azonban ez még nem ad okot az óvatlanságra, hiszen közeledik a nyár, amikor gyakran őrizetlenül maradnak az ingatlanok, és ez lehetőség a betörőknek.
Fotó: Muzslay Péter
A fővárosban történt a legtöbb lakásbetörés és betöréses lopás, és a hatósági statisztikák szerint ugyanakkor mindkét bűncselekmény esetében Zala megye a legbiztonságosabb. A járvány első éve óta az egész országban alaposan visszaesett a betöréses lopások száma a bűnügyi adatokat összesítő PRE-STAT statisztikái szerint. Míg 2020-ban csupán 11 ezer ilyen bűnesetet regisztráltak, addig 2016-ban még 23 ezernél is több betörés történt hazánkban.
2010-ben még közel 2800 betöréses lopás történt Somogyban, amelynek fele lakásbetörésből tevődött össze. A jelenlegi adatok alapján 2010-hez képest a betöréses lopások száma a tizedére, míg a lakásbetörések száma a hetedére csökkent – felelte kérdésünkre a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A jelentős javuláshoz nagyban hozzájárultak a kamerarendszerek, amelyek bűnmegelőző hatást fejtenek ki, továbbá óriási szerepük van a bűncselekmények felderítésében. Nem árt azonban az óvatosság.

– Közeleg a nyár, hamarosan indulnak a szabadságolások, ilyenkor a pihenni, nyaralni, kikapcsolódni vágyó tömegek elfoglalják a balatoni strandokat Balatonszentgyörgytől Siófokig – mondta Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. – Sajnos a bűnözők is aktívabbak lesznek, és kihasználják a szabadságukat töltő emberek esetleges könnyelműségét, figyelmetlenségét. Az áldozattá válás elkerülése érdekében az első lépéseket a tulajdonosoknak kell megtenniük.
A PRE-STAT adatai szerint 2020-ban Somogyban 397 betöréses lopás, benne 264 lakásbetörés történt. Baranyában ez a szám magasabb: 554, illetve 382. A legtöbb betöréses lopás és lakásbetörést Pest megyében (1368, és 903), illetve Borsodban követték el (1394 és 812). A legjobb a helyzet Zalában, ott tavalyelőtt 166 ingatlanba törtek be tolvajok, ebből 63 lakást rámoltak ki. A PRE-STAT kistelepülési adatait elemezve kiderül, hogy a legtöbb somogyi faluban tavalyelőtt nem volt betöréses lopás (például Csököly vagy Somogyjád), vagy csak egy-kettő (Inke vagy Zics), de Kötcsén 21-et regisztráltak.
Módszerek, melyekkel csökkenthető a veszély
A hosszabb-rövidebb ideig üresen maradó lakás nagy csábítást jelent a betörőknek. Fontos az épület mechanikai védelme, a behatolót már eleve el kell térítenie a szándékától, másrészt jeleznie kell, hogy a betörés nem lesz könnyű feladat. A mechanikai vagyonvédelem rendszere csak olyan erős, mit az általa alkotott lánc leggyengébb láncszeme, figyelmeztetnek szakértők. Az elektronikai védelem vagyis a riasztóberendezések alkalmazásának előnye, hogy az illetéktelen behatolást hang- és fényeffektussal jelzi, és a fejlettebb rendszerek jelzést továbbítanak. Néhány jó tanáccsal csökkenthető a veszély. A rendezett környezet odafigyelést, ellenőrzést sugall. A külső világítás zavarja az elkövetőt, ezért javasolják mozgásérzékelős fényforrás felszerelését. A tulajdonos a lakás ajtajának, a bejárat környékét időnként vizsgálja át, hogy nem talál-e olyan jelzéseket, számokat, gyufaszálat, ami az elmúlt időszakban nem volt ott. Lehetséges, hogy ezek a lakás megfigyelését jelentik, és már a betörő készítette elő a terepet. A nyaralások idején csak a közvetlen szomszédunkat, jó ismerőseinket tájékoztassuk elutazásunkról, és kérjük meg őket, hogy postaládáinkat ürítsék ki, mert a felgyülemlett levelek támpontot adhatnak az elkövetőnek, hogy melyik lakásban nincsenek otthon.
Fotó: Muzslay P.