Kitartás és együttérzés

2022.06.30. 18:48

Elismerték a kórházi dolgozók munkáját

Semmelweis Ignácra emlékeztek csütörtökön a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban.

Fotós: TIBOR KOVACS

Az eseményen a kaposvári, a nagyatádi és a marcali kórház dolgozói is részt vettek. A Semmelweis-napon több elismerést és kitüntetést adtak át a kórház dolgozóinak. Hárman Kaposi Mór Emléklapot, húszan főigazgatói dicséretet kaptak. Az ünnepségen a Szaplonczay Manó Marcali Kórház, a Siófoki Kórház-Rendelőintézet és a Nagyatádi Kórház elismerését is kiosztották.

Főorvosnak nevezték ki Magyarosi Istvánt, a Kaposi Mór Oktató Kórház Fül-Orr-Gégészeti osztályának orvosát.  Adjunktusi kinevezést Biró Adrienn a sebészeti, Magyari Attila, az intenzív és aneszteziológiai, valamint Magyarosi Debora, a gasztroenterológiai osztály dolgozója vett át.

Az egészségügyi szakembereket Neszményi Zsolt Somogy megyei kormánymegbízott köszöntette. – Sokszor a hétköznapi, megszokott életünkben nem is érezzük azt, hogy mennyire fontos az egészségügyi dolgozók munkája – hangsúlyozta. – Ennek jelentőségét valóban csak akkor tudjuk meg, ha mi is megbetegszünk.

Fotók: Kovács Tibor

A kormánymegbízott arról is beszélt, hogy a kaposvári kórházban az elmúlt évtizedekben jelentős fejlesztések valósultak meg, ezeknek a működtetéshez szükség van szakmai tudásra, helytállásra, kitartásra és együttérzésre. – Az egészségügyi dolgozók nem csupán a mindennapi kórházi munkában és a betegségek leküzdésében álltak helyt nagyszerűen, hanem a koronavírus-járvány miatti válsághelyzetben is – emelte ki Neszményi Zsolt.

A Kaposi Mór Oktató Kórház díjazottjai

Kaposi Mór Emléklapot kapott:

Dr. Szappanos Klára osztályvezető főorvos, Sürgősségi Betegellátó Centrum
Dr. Bali Tibor főgyógyszerész, Intézeti Gyógyszertár
Dr. Rajnics Péter főorvos, Hematológiai Osztály

Főigazgatói dicséretben részesültek:

Áncsán Zoltán ügyvezető, Medicopus Kft
Bereczné Darányi Éva gazdasági osztályvezető, Baka Központ Üzemeltetési Osztály
Buzási Éva tudományos munkatárs
Csuporné Bolla Claudia titkárságvezető, Főigazgatóság
Dr. Dukai József szakorvos, Baleseti Sebészet
Dr. Endrédy Paula szakorvosjelölt, Nephrológiai Osztály
Dr. Fábián József szakorvosjelölt, Urológiai Osztály
Dr. Fáth Beáta megyei kollegiális gyermek háziorvosi szakmai vezető
Földesi Beáta szakdolgozó vezető, Pszichiátriai Gondozó
Hadnagy Márton osztályvezető, Pénzügyi és Számviteli Osztály
Dr. Hermann Tünde szakorvosjelölt, Pulmonológiai Osztály
Dr. Káposztás Zsolt osztályvezető főorvos, Sebészeti Osztály
Dr. Karaszi Katalin főorvos, Szemészeti Osztály
Dr. Kor Áron szakorvosjelölt, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály
Kovács Attiláné csoportvezető, Gazdasági Operatív Csoport
Mesztegnyei Előd osztályvezető, Rendészeti Osztály
Dr. Papp Dávid szakorvos, Képalkotó Diagnosztikai Centrum
Dr. Szőts Mónika főorvos, Neurológiai Osztály
Vukk Attila csoportvezető, Logisztikai Osztály, valamint
Műszaki Osztály kertész munkatársi kollektívája

A Szaplonczay Manó Marcali Kórház elismerését kapta:
Horváth Zoltán épületfelelős, Műszaki Osztály

A Siófoki Kórház-Rendelőintézet elismerését kapták:

Dr. Fenyőházi Jenő osztályvezető főorvos, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
László Krisztián szállító munkatárs, Logisztikai Osztály
Pasztusics-Törzsök Krisztina munkaügyi előadó, Munkaügyi Csoport
Dr. Siska Ákos szakorvos, Belgyógyászati Mátrix Osztály
Zsemberi Imre mosodavezető

A Nagyatádi Kórház elismerését kapták:

Babiczné Simon Heléna tálalókonyha vezető, Élelmezési Osztály
Érfalviné Kiss Katalin főnővér, Sürgősségi Betegfogadó Hely
Márkusné Szí Annamária ápoló, KAIBO
Nárai Sándor műtőssegéd, Központi Műtő
Szabó Rita előadó, Pénzügyi és Számviteli Osztály

A Kaposi Mór Oktató Kórház főorvosi, adjunktusi kinevezésében részesültek:

Dr. Biró Adrienn, Sebészeti Osztály, adjunktus
Dr. Magyari Attila, Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Osztály, adjunktus
Dr. Magyarosi Debora, Gasztroenterológiai Osztály, adjunktus
Dr. Magyarosi István Fül-Orr-Gégészeti Osztály, főorvos

 

Az önkormányzati ünnepség díjazottjairól itt olvashat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában