Tojáspingálás és tölösi túra a kihívás

2022.06.16. 10:39

Generációs összefogás nélkül nincs jövője a mozgalomnak

Bár a koronavírus-járvány enyhülésével ismét egyre több nyugdíjas programra kerül sor megyeszerte, a rendezvények és az azokon résztvevők száma azonban lényegesen kevesebb a korábbi években megszokottnál.

Varga László

Fotó: V.L.

Nincsenek könnyű helyzetben az időskorúak szervezetei, amelyeket nem csupán az elöregedés veszélye fenyeget, de a koronavírus is elsősorban ebből a korosztályból szedte az áldozatait, s a két év bezártság és a vírustól való félelem a mai napig sokakat visszatart a közösségi élettől. 

Nem véletlen, hogy a társaságok átlagéletkora megállíthatatlanul növekszik, a folyamatosan csökkenő létszámok pedig előbb-utóbb megszűnésekhez vezetnek. Ebben a helyzetben nem csupán a szervezeti élet nyitottabbá tételének, a fiatalabb korosztály bevonásának van rendkívül nagy jelentősége, de elengedhetetlenül szükséges a programok színesebbé, változatosabbá tétele is. 
Mindezt felismerve a megyei nyugdíjas szövetség az idei programkínálatát igyekezett megújítani: a hagyomány­ápolást is szem előtt tartva hirdetett tavasszal valamennyi korosztály számára tojáspingáló versenyt, a „Tegyünk többet az egészségünkért!” címmel meghirdetett családi vetélkedő pedig éppen ezekben a napokban zárult.

Hogy az idősek mellett a fiatalok is vevők voltak ezekre a programokra, a résztvevők magas száma is bizonyítja: az eddig beérkezett igazolások különösen a megye déli felén élők aktivitásáról vallanak, de szép számmal vettek részt a Balaton-parti településekről is. A versenybe többek között a zákányfalui Együtt Egymásért Hagyományőrző- és Nyugdíjas Egyesület 26 tagja és az Iharosberényi Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület huszonhárom tagja is benevezett, lapunknak mind azt mondták, nem bánták meg a részvételt és nagyon várják a folytatást.
 

Csapatépítés bokrétával és természetvédelemmel 

A versenybe többek között a zákányfalui Együtt Egymásért Hagyományőrző- és Nyugdíjas Egyesület 26 tagja is benevezett. A csapat egyenpólóban túrázott a Tölös-hegyre, mezei virágból egy polgárőr barátjuk pincéjénél kötöttek bokrétát, pogácsázás és borozás mellett. Szita Józsefné elnök szerint a résztvevők hasonló programra máskor is igényt tartanak. Benevezett az idén huszonöt éves iharosberényi Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület huszonhárom tagja is, bejárva a kastélypark körüli természetvédelmi területet. 
Horváthné Szanyi Éva elnök elmondta: a soraik közt már a kezdetektől több fiatal is van, a főleg szépkorúakból álló közösségük pedig folyamatosan tartja a létszámot, a végleg távozók helyett mindig érkeznek újak, az idén is már két friss nyugdíjas lépett közéjük. 

Fotó: V. L.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában