Kirándulás

2022.06.17. 15:00

Összehozta a nagybajomi és erdélyi diákokat a pityókás tokány

Andricz Gabriella

Gyergyószárhegyen töltöttek egy tartalmas hetet a nagybajomi Csokonai-iskola diákjai nemrégiben. A két település civil szervezetei között már több évtizede kialakult és jól működő összeköttetés, a testvértelepülési kapcsolat Nagybajom és Gyergyószárhegy életében is fontos szerepet játszik. A somogyi kisváros most egy sikeres pályázatnak köszönhetően a legfiatalabb generációnak adott lehetőséget a barátság elmélyítésére. 

A tizenhat általános iskolai tanuló három felnőtt kísérővel indult el a hosszú útra. Előzetesen a nagybajomi és a szárhegyi tanulók kitöltöttek egy online tesztet, amelyben a testvértelepülésről szóltak a kérdések. Megérkezésük után a gyerekekkel megtekintették Gyergyószárhegy nevezetességeit, a Lázár kastélyt, a kolostort, a templomot, majd egy nagyot túráztak az erdélyi hegyekben. A somogyiak a testvériskola tanulóival is eltöltöttek egy délutánt Güdücön. – Szülők, gyerekek, tanítók gyűltek össze és bográcsban főtt, pityókás tokánnyal kínáltak minket – mondta el a kirándulásról Várhegyi Éva, a nagybajomi iskola igazgatóhelyettese. Megtudtuk, hogy másnap megmászták a Kis Cohárdot a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Parkban, jártak a Békás-szorosban, valamint a Gyilkos-tónál is, majd egy tartalmas napot töltöttek a helyi Bethlen Gábor Általános Iskolában. 

– A testvériskolába ajándékcsomagot is vittünk, sporteszközökből és tanulást segítő tárgyakból, képességfejlesztő játékokból állt. Előzetesen egyeztettünk a pedagógusokkal, mi az, amit szívesen elfogadnának, mire van szükségük – emelte ki az igazgatóhelyettes. A hazafelé vezető út során a bajomi diákok a parajdi sóbányába is ellátogattak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában