2022.06.23. 11:30
Soha nem adják fel a világbajnoki bronzérmes Jámborék
Élete eddigi legnagyobb sikerét érte el a napokban a 46 éves kaposvári Jámbor János, aki a Szeged mellett található Maty-éri evezőspályán rendezett mozgássérült-horgászvilágbajnokságon csapatban bronzérmes lett.
– Negyvenhat évesen ért fel a csúcsra.
– Így is lehet fogalmazni – mondta Jámbor János. – Korábban voltam már országos bajnok, de nemzetközi szinten egyértelműen ez a legnagyobb. Amúgy bőven elég volt Szegedből, lévén hat hetet töltöttünk ott folyamatos gyakorlással és versenyekkel.
– Ez melyik világbajnokság volt?
– A két évvel ezelőttit pótolták most, ami még a pandémia miatt maradt el. Együtt versenyeztek a szeniorok (50 éves felüliek), a veteránok (55 éven felüliek) és a mozgáskorlátozottak; utóbbi kategóriában voltam érdekelt. A világbajnokság előtt öt napon át edzhettünk a helyszínen, szombaton és vasárnap pedig a vb-t rendezték; a szeniorok és a veteránok négy, mi, mozgáskorlátozottak pedig három órát horgászhattunk. A világbajnokságon 23 ország vett részt, míg a mozgáskorlátozottak kategóriájában 11 nemzet képviselői csatáztak egymással.

– Számítottak éremre?
– Hazai környezetben igen. Más kérdés, hogy egészen addig remek volt az idő, szombatra viszont feltámadt a szél, ami alaposan átírta az előre megtervezett forgatókönyvet. Mellettünk a horvátok előbb „ébredtek”, de másnap szerencsére tudtunk korrigálni, így végül felállhattunk a dobogóra.
– Hogyan lett mozgáskorlátozott?
– A társaim nagy része autóbaleset miatt vált mozgáskorlátozottá, az én esetem viszont egészem más. Tizenegy évvel ezelőtt felmásztam egy magaslesre – már korábban is fájt időnként a lábam, de nem volt annyira vészes –, másnap pedig ducira dagadt a térdem. A kórházban nyolc deci vért szívtak le... Ezt 14 műtét követte. Az orvosok azt mondták, hogy ez nálam valamilyen genetikai rendellenesség. Úgy vagyok ezzel, hogy soha nem szabad meghátrálni, pláne feladni.
– A gyermekei is örökölték a horgászszenvedélyét és a versenyszellemét.
– A fiam, Dávid már négyéves korában egyedül horgászott. Rendre járja a korosztályos országos bajnokságokat, de ha csak hajszállal is, eddig mindig lecsúszott a dobogóról. A leányomat, Petrát is sikerült „megfertőzni”.

– Dávid a jövő héten a Desedán esedékes országos bajnokságon hangolhat majd az augusztusi Szlovéniában rendezendő U25-ös világbajnokságra.
– Nem szeretném elkiabálni, de ott is kinéz egy érem.
– Ha már egy van, akkor duplázzuk meg.
– Így igaz. Szegeden ő volt a segítőm, s nélküle nehezen boldogultam volna, lévén a saját nehézségeinkkel is meg kellett birkóznuk. Úgyhogy járt neki is az érem.
– Mondhatni állandóan úton van.
– Csütörtökön például visszautazom Szegedre, ahol együtt pecázunk Áder János volt köztársasági elnökkel, a Magyar Horgász Szövetség követével és más ismert és népszerű művészekkel, sportolókkal. Aztán ott is maradunk Szegeden, mivel pénteken már kezdődik a háromnapos Maros-Mix Kupa.