Fonyódi piac

2022.07.14. 09:00

Emelkedtek az árak, de a tömeg nem csökkent a fonyódi vásárban

Felfújható, kiönthető, összegöngyölhető, lereszelhető, megkóstolható, szétnyitható... sorolni lehetne, mennyi féle holmi kapható a fonyódi vásárban. Üres pénztárcával is érdemes nézelődni a fonyódi piacon, hiszen a látvány is élmény számba megy... feltéve, ha bírjuk a tömeget.

Turbéki Bernadett

Fotó: MW

Alig pár perccel nyolc óra előtt szerdán is forgatagos volt a fonyódi vásár, ahol ahogy mondják, mindent (is) lehet kapni, ám az utóbbi időben egyre többet kell fizetni az itt kínált portékáért.

– Sajnos az áremelkedések ránk is hatással voltak, mi is kénytelenek voltunk emelni, és azt tapasztalom, hogy sokat romlott a vásár: már nyolc óra elmúlt, és ma még senki nem vásárolt nálam – mondta Farkas Olga, aki ruhákat árul.

– A kézműves terméket keresik ugyan, mert ha nem így lenne, nem lennék itt, ám az biztos, hogy nem kérhetek érte annyit, amennyit ér, mert azt már nem fizetnék meg. Azért csinálom, mert kedvemet lelem ebben a tevékenységben – mondta Horváth Veronika, akinek kínálatában horgolt holmik és makramé szerepelt.

– Sajnos, a műanyag leváltotta a fonott kosarakat, ez is eltűnik, mint minden, ami értékes. Az emberek érthető módon élelmiszerre költenek inkább, mint erre – mutatott végig portékáján Neményi Jánosné, aki Veresegyházról jár a vásárba eladni.

– Szerdánként és szombaton is eljövünk vásárolni. Idén érezzük, hogy emelkedtek az árak, ám ennek a helynek olyan hangulata van, amellyel nem vetekedik egy multicég sem, és itt aztán tényleg mindent lehet venni, nem kell nyolc-tíz helyre elmenni érte – mutatott körbe Németh Attila, aki családjával papucsbeszerző körúton volt a vásárban.

– Akkor jövünk, amikor itt nyaralunk. A férjeink szeretnek szerszámokat vásárolni, ilyenkor ellátnak bennünket zsebpénzzel, és mi nem is zavarjuk őket, csendben eljövünk vásárolni magunknak – nevetett Gyimesi Attiláné, miközben egy női blúzt nézegetett. 

– Már kinéztünk a lányomnak egy pólót, de elsősorban sajtért és pirospaprikáért jöttünk – árulta el Kutas Judit egy ruhás stand előtt, ahol egy bőnadrágot nézegetett. 

–  Az érdeklődők többsége inkább nézelődik, megcsodálja az árut, csupán tíz százalékuk, aki vásárol mostanában – mondta Csata Mátyás, aki harmincegy éve költözött hazánkba Erdélyből, és korondi termékeket kínált a vásárban. Néhány árus szerint a külföldiek nélkül semmire sem mennének, örülnek, ha idegennyelvet hallanak a vásárban, mert az felér egy reménysugárral.

–Ugyanaz van minden évben, a június sosem jó, de a nyár végén, amikor megjönnek a németek, kicsit fellendül az üzlet – osztotta meg velünk Makkai Szebasztián, játékos standjánál.

– Heti szinten járunk a családommal, hiszen a közelben, Balatonfenyvesen nyaralunk. Mi inkább a piac részre járunk, mert a pékárut és gyümölcsöt itt szerezzük be. Azt tapasztaljuk, hogy minden nagyon drága, ám még mindig olcsóbb, mint nálunk Svédországban, ahol élünk – mondta Hemán Sára, aki férjével egy-egy babakocsit tolva nézelődött a fonyódi forgatagban.

Keretbe: Kutyának sem kell a kutya

 

Panaszkodtak a kisállatokat árusítók is a fonyódi vásár kiskedvenc részlegén. 

– Kevésbé vásárolnak állatot az emberek. Drága az állattartás, nincs pénzük rá, érthető módon a saját napi betevőjükre költik a pénzt – mondta egyikük. Ennek ellenére sokan nézelődtek kisgyerekekkel.

– Nem vásárolni jöttünk, de véletlenül nagyon megtetszett ez a kiskutya. Nagyon szép az összes és rendezettek. Még az is lehet, hogy egyet hazaviszünk, de nagyon sokba kerülnek – mondta Patrik, miközben egy aprócska kutyakölyköt ölelgetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában