Megélték szokásaikat

2022.07.10. 17:56

Hagyományőrző roma napot szerveztek Babócsán

Marosi Gábor

Kulturális roma napot szerveztek a hétvégén Babócsán. Az eseményt már harmadik alkalommal szervezte meg a Babócsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Baloghné Vitelics Mónika az önkormányzat elnöke megkeresésünkre elmondta, azért szervezték meg a roma napot, hogy megőrizzék és továbbápolják a cigányság hagyományait.

– Olyan programokat állítottunk össze, ami hűen tükrözni a szokásainkat – mondta Baloghné Vitelics Mónika. – A fiatalok megismerhették a kosárfonók munkáját, láthattak, hogyan készülnek a vesszőkosarak. Hangszerismereti programmal is készültünk, ahol a gitárt próbálhatták ki az érdeklődők. Hagyományos roma ételek is rotyogtak a bográcsban. Pörköltet, lecsót főztünk és punyát (cigány kenyeret) is sütöttünk – tette hozzá a Babócsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A roma napon több csoport is bemutatkozott zenés, táncos produkcióval. A fellépők a szomszédos településekről érkeztek. Sztárvendégei is voltak a rendezvénynek, a fiatalok egyik kedvence Dorina is színpadra állt.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában