Kovácstalálkozó

2022.07.31. 10:00

Jubiláltak az izzó vas mesterei Vésén

Izzott a vas, s megállás nélkül készültek az alkotások szombaton a jubileumi, 20-ik Vései Kovácstalálkozón. Az ország 11 településéről összesen 20 kovács érkezett, s a látványokban bővelkedő bemutató és verseny folyamatosan vonzotta a vendégsereget.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Robert Kaposvar

– Lélegzetelállító ahogy a kovácsok dolgoznak – mondta a kaposfüredi Kovácsné Fülöp Ibolya. – Először vagyunk itt, nemrég érkeztünk, de már sejtem, hogy jó darabig itt maradunk, annyi a  látnivaló. Korábban sokszor hallottunk a híres kovácstalálkozóról, s most férjemmel, és a két unokával utaztunk ide. Szerintem lényeges, hogy a mai fiatalok megismerjék azokat a szakmákat, amelyek hosszú évszázadokon át fontos szerepet töltöttek be a magyar emberek életében. Egy ilyen programon sokat tanulhatnak a gyerekek, s olyan élményekhez, ismeretekhez jutnak, amire felnőttkorukban is emlékezhetnek.

A 14 éves Kovács Barnabást az izzó vas látványa kötötte le, s érdeklődve figyelte a hagyományos eszközöket. A kovácsok szombaton három tűzhelynél folyamatosan dolgoztak, s a remekművek elkészítésére másfél órát kaptak. Az eplényi Kovács Zoltán egy ajtófogantyút készített. Kalapács, tűzifogó, hasító, lyukasztó: valamennyi felszerelés kéznél volt, a mesterek gyakorlott mozdulatokkal dolgoztak. A  43 éves Dobai Tibor egy kapatisztítóval nevezett a versenybe, Kordás István kengyelt kovácsolt. 

– Az alkotás öröme köti össze a csapatot – hangsúlyozta a 37 éves férfi.  – Vasból híd vagy épp egy kengyel is készülhet, az anyag céltól, technikától függően rengeteg mindenre alkalmas. S épp ez a csodálatos,  fantasztikusan alakítható, formálható a fém, s magával ragadó  a résztvevők tudása, felkészültsége. Ötödször jöttem Vésére, s 2023-ban is szeretnék itt lenni.

Az izzó vas mesterei tudásuk legjavát mutatták be szombaton, a találkozóhoz kapcsolódó alkotótábor résztvevői kovácsoltvas kaput is készítettek, amit  a helyi evangélikus templomnál helyeznek el. Csiszár Gyula pápai kovácsmester szerint Vésén barátságos hangulat fogadta a kovácsokat éppúgy, mint a közönséget. Részben ez a rendezvény sikerének a titka. Szeli Tamás feleségével és két gyermekével látogatott a találkozóra. Azt mondta: a program közelebb hozza egymáshoz az embereket, s a  járvány után újra szabadon, kötetlenül kapcsolódhatnak ki. Takáts Zoltán, a Magyarországi Kovácsmíves Céh egyik vezetője szerint példaértékű a vései kezdeményezés. Hangsúlyozta: az országban manapság legfeljebb 100 aktív kovács lehet, s ha a somogyi találkozón csak néhány fiatal kedvet kap a munkához, már az is segítheti  az utánpótlást. Bertók László, Vése polgármestere örült, hogy rendezvényük  ezúttal is ennyi érdeklődőt vonzott. A nap folyamán nagyjából 1000 látogató érkezett, számos család a Balaton partról kereste fel a kovácstalálkozót.

 Népi játszóház, kisállatsimogató, s kézműves foglalkozás is várta a látogatókat. A gyerekek nagy örömére a vásározók utcájában bőséges volt a játékfelhozatal, s az édesség sem hiányzott: az epres gumicukor 350 forint volt, egy méretes kakas nyalóka 700 forintot kóstált. A házigazdák megadták a módját, a meghívott előadók a magyar nóták és  operettdalokon kívül  örökzöld slágerekkel szórakoztatták a közönséget.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában