Siófok

2022.07.17. 14:58

Virágtenger és játékos szökőkút a megújult Rózsakertben

Látványos felújításon esett át a város egyik legismertebb parkja, ahova visszakerültek a jellegzetes pergolák, újdonságként pedig vízi játékok teszik élvezetessé a nyári Rózsakertben tett sétákat.

Fotó: MW

Ünneplő városlakók és turisták részvételével adták át a hétvégén a Siófok északi kapujaként számon tartott, megújított Rózsakertet. Az 1930-as években megalkotott romantikus ligetben újra a rózsák dominálnak, mintegy 6 ezer tő színpompás rózsa és egynyári virág díszíti a parkot, aminek a rekonstrukciója tavaly kezdődött, az idei nyár közepére pedig elkészült a felújítás második és harmadik üteme is. A kövezett parti sétány kialakítását követően sétautakkal, új virágágyásokkal és különleges szökőkutakkal gazdagodott a Rózsakert, amely visszakapta a jellegzetes pergoláit is. A beruházás mintegy 430 millió forintból valósult meg, amelynek több mint felét abból a 272 millió forint állami támogatásból fedezte az önkormányzat, amely Witzmann Mihály országgyűlési képviselő segítségével az iparűzési adóból származó kiesés kompenzációjaként érkezett Siófokra – derült ki a szombati avatón Lengyel Róbert polgármester köszöntőjéből. A park felújításához szükséges önrészt az önkormányzat abból a bevételből finanszírozta, amely a parti sávban fekvő ingatlanok után fizetendő emelt ingatlanadóból, az úgynevezett panorámaadóból folyt be a városkasszába. A történelmi Rózsakert megújulásával a Siófokra hajóval érkezők egy új városkapun keresztül érkeznek, ahogy Witzmann Mihály országgyűlési képviselő fogalmazott, nem mindegy, hogy a legszebb partszakaszán milyen arcát mutatja a nyár fővárosa. Az új küllem talán leglátványosabb elemei azok a szökőkutak, amelyek a felújított terület központi részén kaptak helyet. A vízjátékok a nyári időszakban szinte biztosan a kedvencei lesznek a bő 90 évvel ezelőtti megjelenéséhez sokban hasonlító közpark vendégeinek. A történelmi rózsaliget felújítását követően a tóparti park keleti felét is szeretné frissíteni Siófok. A Porecs sétány mellett egészen a Nagystrand bejáratáig tartó ligetet közösségi funkciókkal ruháznák fel a jövőben.

A fürdőkultúra felvirágzásával borult virágba Siófok Rózsakertje A Rózsakert története a siófoki fürdőkultúra felívelésével egyidejű. A korábban mocsaras területet elsőként a Siófokot virágzó fürdőhelyévé alakító Ertl testvérek hozatták rendbe, majd a feltöltött parti területre a német származású kertész, Gonauer Gyula tervezett pompás rózsaligetet. A két világháború közötti években a Rózsakert sétaösvényei az előkelő vendégek kedvelt korzójának számítottak. Ezt az időszakot idézték meg a hétvégi átadóünnepségen a korabeli ruhákba öltözött lányok és asszonyok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában