Iskolakezdés

2022.08.12. 14:00

A drágábbal igyekeznek spórolni idén a családok

Az iskolaszereket sem kerüli el az áremelkedés. Egyes termékekért 40 százalékkal kell többet fizetni, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére az üzletekben nem csökken a forgalom és sokan továbbra is az ugyan drágább, de minőségi terméket választják.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Róbert

Vonalas és kockás füzet, valamint bekötőpapír is került Gáspárné Udvardy Hilda bevásárlókosarába. A kaposvári édesanya hetedik osztályos gyermekének vásárolt tanszereket az egyik kaposvári írószerboltban. Lapunknak elmondta, tavaly 12 ezer forintból is kijöttek úgy, hogy ceruzát és tollat is vettek. Idén viszont alig ússzák majd meg 20 ezerből. Hozzátette, mindig is figyelt arra, hogy mindenből a minőségit vegye, mert az sokkal tartósabb. A drágulás ellenére idén sem változtatott vásárlási szokásán. 

Fotók: Lang Róbert

A kaposmérői Németh-Szabó Zsófiának három iskoláskorú gyermeke van. Az édesanya érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt évben – iskolatáska nélkül – 60 ezer forintot költöttek tanszerekre. Néhány eszköz megmaradt tavalyról, ezért mindent nem kellett megvenniük, de a drágulás miatt most is majdnem annyit fizettek, mint az elmúlt nyáron. – Korábban már vettem füzeteket egy másik üzletben, ennek ellenére most is sokat fizettem – mondta Németh-Szabó Zsófia. – Nagyon megdrágult minden, de muszáj megvenni, mert az iskolában szükség van ezekre az eszközökre. Van, ami nem is tart majd ki jövő nyárig, ezért év közben egy másikat is venni kell belőle. A tanszereken kívül szükség lesz még cipőre és ruhákra is, ami szintén nem olcsó – tette hozzá az édesanya.

 

 

A mezőcsokonyai Ignáczné Bogdán Biankának is három gyerekről kell gondoskodnia. Egyikük még óvodába jár, ketten azonban már iskolások. Az édesanya lapunknak elmondta, kislányának internetről rendelte meg a táskát és a tolltartót. Ezekért 17 500 forintot fizetett. Az íróeszközöket és a füzeteket majd augusztus 20. környékén vásárolja meg. Ignáczné Bogdán Bianka hozzátette, minden évben jelentős kiadás a tanévkezdés, számításai szerint gyerekenként idén 30-40 ezer forintba kerül majd. 

 

Az elsősök szüleinek kell a legmélyebben zsebbe nyúlni 

A legnagyobb mértékben a papíralapú termékek drágultak az idén, de a tollakért, ceruzákért is többet kell fizetni, mint egy évvel ezelőtt. Egy jobb minőségű golyóstollat 150 forintért kínálnak a kaposvári Mega-Papír üzletben, de 1500 forintért is lehet vásárolni. A grafitceruza 95 és 560 forint között kapható. A legolcsóbb kis méretű füzet 90 forintba kerül és van 495-ért is. A nagyobb füzetek 250 forintnál kezdődnek és lehet venni ezernél is drágábbat.

Gerhát Györgyi, a Mega-Papír 2004 Kft. ügyvezető-tulajdonosa lapunknak elmondta, az iskolakezdés az első osztályos gyerekeknek kerül a legtöbbe. A szülőknek idén átlagosan legalább harmincezer forintot kell erre szánniuk, de ennél jóval drágább is lehet a szeptemberi becsengetés – mondta Gerhát Györgyi.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában