Posta a boltban

2022.08.10. 08:54

A kistelepüléseken az élelmiszerpolcok között adhatják fel a csekket

Júniustól több kistelepülésen partnerségben működnek tovább a posták. Jellemzően a falusi kisboltok veszik át ezt a funkciót, sőt az sem ritka, hogy a Magyar Falu Programban az állami támogatással felújított üzletek adnak helyet a postapultnak sokszor az élelmiszerrel teli polcok között.

Kovács Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

Néhány hete költözött át a posta Buzsákon a két helyi kisbolt egyikébe. A faluban mindig volt postahivatal, és ezután sem kell nélkülözniük a szolgáltatást, ez kedvező az ott élőknek, de sok tapasztalatuk még nincs, hogy mennyiben módosul a működés, felelte érdeklődésünkre Kara Lajos polgármester.

Júliustól a balatonszentgyörgyiek is a felújított kisboltba járhatnak a csekket feladni. – A lakók részéről kezdetben voltak fenntartások, mert kicsit visszalépésnek érezték ezt a döntést – mondta Farkas László Nándor polgármester. – Korábban sok olyan szolgáltatás átkerült a mobilpostáshoz, ami a postahivatalban elérhető volt. Azonban érthető, hogy a Magyar Posta országos rendszerének fenntartása nagy költséget emészt fel, és az is tagadhatatlan, hogy az elektronikus hírközléssel a régi, hagyományos postai szolgáltatások visszaszorulnak.

A Magyar Posta mindent megtesz azért, hogy helyben, a kistelepüléseken hosszú távon megmaradjanak a posták, egyúttal arra is törekszik, össz­hangban az állam mint tulajdonos elvárásaival, hogy mindenki számára magas színvonalú szolgáltatást biztosítson, közölték érdeklődésünkre. A Magyar Posta júniusban jelentette be, hogy több településen postapartner működteti tovább a helyi postát. Olyan partnerek, akik meglévő, jellemzően kiskereskedelmi tevékenységük mellett vállalják a postai közreműködés nyújtását. Fontosnak tartották megjegyezni, hogy a kézbesítést továbbra is a Magyar Posta munkatársai látják el. Somogy megyében jelenleg összesen 134 posta üzemel és 13 településen található postapartnerség. Ezek közül négy posta a helyi kisboltban üzemel, így Balatonberényben, Görgetegen, Balatonszentgyörgyön és Buzsákon is.

A partnerséggel elvileg mindenki jól jár 

A kistelepülésen élők egy helyen, egy időben egyszerre többféle szolgáltatást is igénybe tudnak venni, azaz elintézik a postai ügyeiket és mellette bevásárolnak. Mivel a boltok jellemzően tovább tartanak nyitva, mint a posták, a postai szolgáltatásokat hosszabb nyitvatartási időben, akár szombaton is elérhetik az ügyfelek.

Az érintett településeken ezután is könnyen megtalálható lesz, hogy hol működik a posta, hiszen a megszokott arculati elemek, például a homlokzaton a postapajzsok megtalálhatók lesznek, az üzleten belül pedig külön postai pult és a megszokott kiszolgálás várja az ügyfeleket. A partner ugyanis sok esetben a postai dolgozót is átveszi és foglalkoztatja tovább, így rutinos szakember szolgálja ki az ügyfeleket, válaszolta kérdéseinkre a Magyar Posta. A postapartnernél a leggyakrabban igénybe vett postai szolgáltatások természetesen továbbra is elérhetők, így a csekkbefizetés, a belföldi postautalvány felvétele, kifizetése, valamint a levél- és csomagfeladás is marad a palettán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában