Kétkeréken

2022.08.01. 18:47

Épülhet a harminc éve vágyott kerékpárút Csiszta felé

Megkezdődik a Fonyód és Csisztafürdő közé tervezett kerékpárút fejlesztése, jelentette be Hidvégi József, Fonyód polgármestere és Vajda Kálmán, a SWIETELSKY Magyarország Kft. területi főmérnöke a fonyódi városházán tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Koszorus Rita

Fotó: SW

A TOP által támogatott beruházás első szakaszában az M7-es autópálya és Fonyód között kezdik meg a munkálatokat, s várhatóan az év végéig el is készülnek azzal. A városvezető kiemelte: az egész térség számára fontos beruházás szezonhosszabbító célt is szolgál. – A két település lakóinak több mint harminc éves álma, hogy megépüljön a minket összekötő, mintegy öt kilométeres útszakasz. Ez az út egyben gát is, amely a vízegyensúly megtartását biztosítja a keleti és a nyugati medence között fogalmazott a városvezető. 

Az északi szakaszon megvalósuló beruházás nettó 125,7 millió forint, amelyet kivitelezőként a Swietelsky Magyarország Kft. bonyolít le. Az M7 feletti felüljárótól északra a meglévő út felhasználásával, és az M7 feletti felüljárótól délre pedig részben a meglévő burkolatlan út fejlesztését, részben attól nyugatra történő nyomvonal kiépítést tűztek ki célul. A meglévő út javításával, a burkolatlan útszakasz fejlesztésével és új útszakasz építésével kerül kialakításra a kerékpáros közlekedési infrastruktúra. Az M7-es autópálya feletti felüljárótól Fonyódig terjedő szakaszt „északi szakasz”-nak nevezzük. A fejlesztéshez kapcsolódó Fonyód „belterületi” (Turul utca - Fő utca - Kupavezér utca kereszteződésénél kezdődő) szakasz fejlesztések engedélyezési tervei szintén külön tervdokumentációban készültek el. 

Harminc éve várnak már a fejlesztésre a két településen.


Az M7 autópálya feletti felüljáró és rávezető útszakaszok: kettő forgalmi sávos aszfaltburkolatú útpályával, vezetőkorláttal, hídkorláttal. A nyomvonal egy ívet tartalmaz. Itt nem lesz nyomvonal módosítás, útépítés nem készül.
Vajda Kálmán, a SWIETELSKY Magyarország Kft. területi főmérnöke elmondta: közel 3 kilométernyi utat újítanak meg a közeljövőben. – Minden projektünkben fontos szempont a környezetvédelem. Itt egy rossz állapotú út kerül felújításra, ahol fel fogunk használni minden bontásból keletkező anyagot, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomunkat. Körülbelül 2000 tonna aszfalt kerül beépítésre, közel 1 kilométeres szakaszon kerül a nyomvonal magasításra, ez a mostani burkolatszinthez képest 50 centiméteres emelést jelent. A kivitelezés teljes útzár mellett zajlik majd, kérjük a lakosság megértését és szíves türelmét. A munkálatok várhatóan szeptember elsején kezdődnek meg és december végéig tart a kivitelezés a munkaterületen. 

A kivitelező cég tájékoztatása szerint forgalmi szempontból a Csisztai út lezárására a munkálatok ideje alatt, szeptember elejétől december végéig kell számítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában