Balatonszárszó

2022.08.28. 07:00

Fogyott az orosz és a székely lecsó is a Balatonnál

A hétvégén rendezték meg a balatonszárszói lecsófesztivált, az idén immár a tizenötödiket.

K.G.

Fotó: Nemeth_Levente

A rendezvény most nemzetközivé vált, mert székely és orosz lecsót is kóstolhattak a résztvevők. Negyven csapat indult a főzőversenyen, az ország minden tájáról és külföldről is neveztek indulók. 

 

Nagyon sok volt a visszatérő csapat, sőt olyan is akadt, amelyik hozott még egy nevezőt magával. A nyár végén a helyieket és a balatoni nyaralótulajdonosokat egyaránt megmozgatta a gasztronómiai rendezvény. Nem csoda, hiszen olyan különleges lecsók is készültek, mint a tejfölös-kapros, de ízesítették májjal is az ételt, ám a hagyományos ízek kedvelői sem csalódtak, mert volt lecsó füstölt kolbásszal, és csípős változatban sem volt hiány.

 Tizenkét éven át a Balatonszárszón letelepedett Csukás István meseíró volt a rendezvény fővédnöke, akinek emlékét őrzi a lecsófesztivál, mert az általa kitalált fantázianevekkel adták ki az idén is az okleveleket a szakácsoknak, idézte fel Némethné Szabó Magdolna, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője, és a balatonszárszói önkormányzat turisztikai referense. A lecsófesztivált egykor hagyományteremtő céllal a turisztikai szezon meghosszabbításáért találták ki, és azóta bebizonyosodott, hogy ezt a feladatát betöltötte, a vendégeket pedig jóllakatta. Az idei rendezvény fővédnöke Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában