Országos találkozó

2022.08.10. 16:00

Varga László: új életre hívom a kaposváriakat

Lőrincz Sándor

Új életre hívsz – ez a mottója a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás 30. Országos Találkozójának, amelyet ezúttal Kaposváron rendeznek meg október 22-én. A somogyi megyeszékhely az elmúlt évtizedek alatt ugyan adott már helyet karizmatikus eseményeknek, de több ezer résztvevővel zajló országos találkozónak először lesz helyszíne a város sportcsarnoka, a rendezvény házigazdája pedig Varga László kaposvári megyés püspök lesz. 

A kaposvári találkozó az Élő Vízforráshoz kívánja elvezetni a hívőket és a keresőket, mégpedig olyan nemzetközi hírű előadókkal, mint Josip Loncar és Mijo Barada. 

A népes előkészítő stáb már nagy erőkkel dolgozik e „finomhangoláson”, s mint megtudtuk: a fenti előadókon kívül több tanúságtétel hangzik majd el a zenészek közreműködésével zajló eseményen. 
Mintegy negyed százada Varga Laci atya, a kaposvári Szent Imre-templom plébánosaként a Szentlélek-szeminaristák küldetési miséjén azt mondta: szeretné, ha lángra lobbanna Kaposvár. Megyés püspökként ezúttal így summázott: most nem gyújtogatok, hanem új életre hívom a kaposváriakat és minden érdeklődő vendégünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában