Jó hírek a civileknek

2022.09.20. 11:30

A mindennapi működést segíthetik az októbertől nyíló pályázatok

Októbertől nyitják meg az új pályázati lehetőségeket a civil szervezetek számára 2023-ra a Nemzeti Együttműködési Alapban (NEA). Az elnyert összegeket az energiaköltségekre is lehet fordítani, amire nagy szükség lehet a következő hónapokban.

K.G.

Fotó: Lang R.

Megyénkben 515 alapítvány és 1533 egyesület működik, nálunk létesült az ország civil szervezeteinek 4 százaléka. Összesen majdnem 20 milliárd forintból gazdálkodhatnak, és Somogy az országos második helyezett a NEA forrásainak lehívásában, mert, a somogyi civil szervezetek 74 százalékos sikerrel pályáztak eddig. Néhány napon belül megnyitják a NEA új pályázatait, amelyekhez soha nem látott összeg, 11 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből október 3-ától 8,5 milliárd támogatásra lehet pályázni egy hónapon át. 2022-ben eddig országosan több mint 13 ezer pályázatot nyújtottak be az alaphoz, és ebből nyolcezren nyertek. Méltányosságból a nem nyertes pályázók is igényelhettek 150 ezer forintot, ami fedezte a pályázati költségeiket. 

Fotós: Lang Róbert

– Bízunk benne, hogy egyre többen nyújtanak be pályázatot a jövő évi támogatásokra, amelyeket márciustól már folyósíthatunk – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár-helyettese, aki kedden a kaposvári Polgárok Házában tartott tájékoztatót az érintetteknek a pályázati kiírásokról. 

Személyesen tájékoztatta a civileket Szalay-Bobrovinczky Vince Kaposváron. 
Fotós: Lang Róbert

Továbbra is a közösségépítő és a szociálisan rászorulók javát szolgáló pályázatokat favorizálják, erősítette meg. A legtöbb pályázat a kultúra, az oktatás, a sport és a hobbitevékenységek témakörében fut be. A civilek betöltik az oktatáson és az egészségügyön támadt réseket, nagy szükség van rájuk, mert a birodalmi központok távol vannak, de a családok és a civil szervezetek közel – hangsúlyozta Gelencsér Attila, a térség országgyűlési képviselője. A civileket Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, és Pintér Rómeó, kaposvári alpolgármester is köszöntötte.     

Fotós: Lang R.

 

Az eredményeiket és a közösségeiket akarják megőrizni a civilek 

Ifjúsággal és a családdal foglalkozik a kaposvári Compass Egyesület, és számukra nehézséget jelentenek a megnövekedett energiaárak, mert még nem látják előre, hogy jövőre milyen forrásokhoz juthatnak, ez pedig bizonytalanságot szül. Eglyné Katona Andrea, az egyesület elnöke kitért arra, hogy az utóbbi években jó programokkal sikerült felépíteni a civil szektort, de félnek attól, hogy most megtorpanás következhet. A nehézségeken gyorsan úrrá kellene lenni, hogy az eredményeiket és a közösségüket megőrizzék. Forrás nélkül nem könnyű, hiszen a fiatalok az ingyenes rendezvényeket látogatják előszeretettel, tette hozzá. A kaposvári székhelyű Kárpát-medencei Magyarok Baráti Társasága 95 tagot számlál. Horváth Margit elnök elmondta, hogy számukra is fontosak a támogatások, mert bevételük nincsen. Tavaly uniós támogatásokkal szervezhettek programokat, ezen kívül a NEA-ból 350 ezer forinthoz jutottak, a pénzt szerbiai utazásra és a délvidéki magyarokkal történő kapcsolattartásra fordították.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában