Siker

2022.09.24. 18:00

A rutin hozott sikert, és a kitartó munka

K. G.

A fiatal somogyi elsősegélynyújtók dobogós helyezést értek el a Vöröskereszt 50. országos versenyén, melyet két héttel ezelőtt Budapesten rendeztek meg. Két somogyi csapat indult a megmérettetésen, az általános iskolás gyermekek kategóriájában a balatonlelleiek, a középiskolások között az ádándiak álltak rajthoz. Mindkét somogyi csapat harmadik helyezést ért el. Az ádándi indulókat Kopácsi Eszter készítette fel. Az ádándi diákok különböző középiskolákba járnak, így csak a gyakorlatokon találkoztak. Mindkét csapat többéves munkát fektetett be a felkészülésbe, a rutinjukat a heti rendszerességgel megtartott vöröskeresztes találkozókon szerezték meg. 
A versenyen nyolc gyakorlati állomáson kellett helytállniuk, ahol különféle szimulált sérüléseket láttak el, mondta Gyarmati László, a Vöröskereszt somogyi szervezetének szakmai vezetője. Pénteken az ádándi polgármesteri hivatalban rendeztek oklevélátadó ünnepséget, ahol a csapat tagjait Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte.  
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában