Siker

2022.09.08. 11:30

Az informatika tanítása hálózza be az egész életét

Kollégái biztatására adta be pályázatát a Precognox Kft. felhívására Andrikóné Maza Szilvia.

Turbéki B.

Fotó: Lang Róbert

A gépész­ben tanító informatikatanár nem számított arra, hogy őt választja a szakmai zsűri az év legjobbjának. 
– Mindig műszaki beállítottságú voltam, ugyanakkor tanár szerettem volna lenni. Amikor végeztem, még teljesen más volt az informatikaoktatás. Először közismereti informatikát tanítottam, aztán átnyergeltem a szakmai informatikára – mesélte Andrikóné Maza Szilvia, aki a hálózatok témakörébe vezeti be tanítványait. 
– Az informatika a tantárgyak többségéhez képest jóval több továbbképzést igényel, hiszen naprakésznek kell lenni. A programozásnál könnyebb a hálózatok világában elmélyülni, a diákoknak is hamarabb hoz sikerélményt – mondta a tanárnő. 
– A mai gyerekek már mobiltelefonnal a kezükben nőnek fel. Amikor mobilt szerettem volna vásárolni, a diákok véleményét kértem ki, milyet érdemes választani. Mire ügyeljek. Ők a mobilozásban, én viszont a hálózatokban vagyok jobb – nevetett. 
– Tartok a pályázatoktól, az iskolavezetőség és a kollégáim unszolására jelentkeztem rá. Jó eredménnyel zárnak érettségin a tanítványaim és egy ÁSZÉV versenyen 735 indulóból harmincnegyedik lett az egyikük. Talán az eredményeink miatt választott engem a szakmai zsűri – tette hozzá szerényen. Elárulta: bár megtehetné, nem szeretne informatikus fejlesztőként elhelyezkedni. Családja életritmusához, amelyben két gyermeke a főszereplő, jobban illeszkedik a tanári pálya. Hogy mit kezd a 300 ezer forintos nyereményével, még nem döntötte el, de az iskolának is nyert 300 ezer forintot eszközfejlesztésre. 
 
Fotó: Lang R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában