Tiltakozás

2022.09.06. 17:30

Bedugult a fonyódi strandprojekt

Tiltakoznak az ingatlantulajdonosok, a fonyódi Árpád-parton található strand fejlesztése miatt.

Koszorus R.

Fotó: Gál Tamás

Már a polgármesterhez is eljutott egy 167 aláírást tartalmazó beadvány, amelyben arra kérik a településvezetést, hogy ne az Árpád-part és az Árpád utca kereszteződésébe építsenek új vizesblokkot és büfét, hanem ettől távolabb. – Ez egy nagyon kulturált hangvételű beadvány, amely megfontolandó, hiszen valóban onnan nem messze van már egy büfé. Megoldható, hogy áthelyezzük máshova azt, ezt be fogom majd vinni a képviselő-testület elé, mondta lapunknak Hidvégi József, Fonyód polgármestere. 

Ezzel együtt egy online petíciót is elindítottak fonyódi ingatlantulajdonosok, amelynek leírásában az áll: „Nem kérünk az egy kilométeres partszakaszra négy nagy kocsmát!” A petíció létrehozói kisajátítási hullámtól tartanak és zajtól, szeméttől, szagoktól és a turisztikailag frekventált helyeken kicsit sem idegen jelenségtől: tömegtől. Annak sem örülnének, ha kevesebb hely lenne napozni. De az sem avatott osztatlan sikert körükben, hogy kerékpárút és futópálya is van a környéken. Mint fogalmaztak: „futnak, bicikliznek, plusz kocsmáznak ezen a keskeny partszakaszon – totálisan elvesztené szabadstrand jellegét ez a terület - köszönjük, nem kérjük!”

Fotós: Németh Levente


Hidvégi József azonban megnyugtatott, szó sincs kisajátításról, vagy a szabadstrand megcsonkításáról. – Korábban három büfé és volt a helyszínen, ezek közül lebontottunk egyet, kettő még működik, de hamarosan lejár a bérleti szerződés és egyiküket le szeretnénk bontani. Az említett beruházással ugyanennyi büfét építenénk vissza, vagyis kettőt és plusz vizesblokkokat. A nyáron ugyanis volt olyan, hogy a legnagyobb csúcsidőszakban a két vizesblokk közül az egyik eldugult egy begyömöszölt pelenka miatt. Két napig egy vizesblokkot használhattak a vendégek. Ezt nem lehet megengedni egy idegenforgalomból élő városnak, mondta a polgármester. 

Az építési hatóság nem adott zöld utat az Árpád utca végére tervezett büfé és vizesblokk építésére, mondván az épületek túl közel lennének a Balatonhoz. Hidvégi József szerint azonban rosszul értelmezik azt a korábbi Alkotmánybírósági határozatot, amely tiltja 30 méteren belül a parttól az építkezést. Álláspontja szerint, ez kiszolgáló létesítményekre nem vonatkozik. Márpedig a büfék és vizesblokkok azok és szükség van rájuk. Ezért egy állásfoglalást kértek a minisztériumtól, amelyre jelenleg is várnak még. 

A képek csak illusztrációk, nem a pontos helyet ábrázolják!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában