Lesz, vagy sem?

2022.09.07. 14:49

Dilemma a földvári elektromos hajókikötő ügyében

Nem épülhet elektromos hajókikötő a balatonföldvári Nyugati strand területén.

Marosi Gábor

Két évnyi pereskedés után szeptember 5-én a Pécsi Közigazgatási Bíróság hatályon kívül helyezte a Veszprém megyei Kormányhivatal határozatát, amely engedélyezte volna a 175 vitorláshajó befogadására alkalmas kikötő építését. A hírt a Mosolygó Balatonföldvár egyesület osztotta meg a közösségi oldalán.

A civilek azt kifogásolták, hogy az engedély nem írta elő a kötelező környezetvédelmi hatástanulmányt, elmaradt a társadalmi egyeztetés, valamint, hogy a helyi építési szabályzat is tiltja a strandok területének és funkciójának a megváltoztatását.

A Facebook bejegyzésből az is kiderül, hogy az ítélkező bíró a helyi építési szabályzatban foglaltak alapján hozta meg döntését. Az egyesület véleményével egyezően úgy ítélte meg, ha a Nyugati strandra kikötő épül, akkor annak törvényben rögzített funkciója megváltozik. Az építendő két mólószár által bekerített területen fürdeni tilos, tehát közel 100 méter partszakasz fürdőzésre alkalmatlanná válik.

A döntéssel kapcsolatban a balatonföldvári önkormányzat a honlapján azt írta, továbbra is támogatjuk az e-kikötő építését. Nem igaz, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte volna az elektromos hajókikötő építési engedélyét. A beruházó továbbra is rendelkezik az építési engedéllyel. Kiemelték, a beruházás turisztikai attrakciót teremt, munkahelyeket hoz létre, növeli az adóbevételt, fellendíti az ingatlanpiacot és a nyugati városrészt bekapcsolja a település vérkeringésébe. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában