Kongresszus

2022.09.12. 20:00

Lefoglalták a magyar mézet a törökök

Somogyország hét méhésszel képviseltette magát az augusztus végén megrendezett 47. Apimondia Méhészeti Világkongresszuson, Isztambulban. A rendezvényen somogyi méhész is tartott előadást.

Turbéki Bernadett

Fotó: Shutterstock

Kellemetlenséggel kezdődött a magyar méhészek számára a világkongresszus. 

– A török hatóság három raklapnyi szóróanyagunkat nem engedte ki a vámudvarból. Szórólapjaink és egy mázsányi méz hiányában, azzal a felszereléssel álltunk helyt a standunkon, amelyek a bőröndjeinkben voltak – mesélte Mészáros János, a Zselic Méhészeti Egyesület elnöke, aki a tizenhét fős küldöttséget erősítette. Az eseményt tavaly kellett volna megtartani az oroszországi Ufában, ám az akkori világjárvány és a jelenlegi háborús helyzet miatt inkább Isztambulba költöztették. A következőt Chile rendezi. 

A 2025-ben várható világkongresszus megrendezésére hazánk is jelentkezett. Az Apimondián részvevő országok küldöttei szavazhattak a lehetséges helyszínre. Versenytársként „Skandinávia” indult: Dánia-Norvégia-Svédország közösen. Mivel a skandináv országok folyamatosan pályáztak a lehetőségre az elmúlt időszakban, a 4 év múlva megvalósítandó esemény rendezési jogát is ők nyerték.

– Magyarország is komolyan vette a jelentkezést, Nagy István agrárminiszter is személyesen ott volt, beszédet mondott és kapcsolatokat épített a jelen lévő országok méhészeivel. Európában jól ismert a magyar méz, ám a világ másik felében, Peruban, Chilében nem tudnak a magyar akácmézről – mondta Mészáros János, aki nagyon büszke a magyar standra, amelynek különlegessége volt egy néptáncos pár, és a gólyalábasok csoportja, akik műsorukkal a rendezvény üde színfoltjává váltak.

A balatonszentgyörgyi Kolics Balázs előadást tartott méhegészségügyi témában a világtalálkozón.

– A világ összes méhészét a klímaváltozás és az éghajlatváltozás foglalkoztatja. Ha az aszály miatt elfogynak a méhlegelők, a méhészek munkája is megszűnik. A másik probléma méhegészségügyi kérdés. Nehezen megoldható a paraziták, vagyis az atkák kártételének visszaszorítása, amely világviszonylatban igen jelentős. Akár teljes méhészeteket is kipusztít – tájékoztatott Kolics Balázs, aki a Keszthelyi Georgikon méhészeti kutatócsoportjának eredményeiről számolt be az isztambuli közönségnek.

– A klímaváltozásból adódó probléma a lódarazsak Nyugat-európai elszaporodása is. Csoportosan támadnak, nemcsak a méhekre, hanem az emberekre is – hívta fel a figyelmet egy másik nehézségre a kutató-méhész.

Méhészeti témájú könyveket díjaztak a találkozón

Isztambulban Méhészeti Világdíjakat is osztottak a 47. Apimondia Méhészeti Világkongresszuson. A méhészeti ismeretek témakörébe tartozó könyvek kategóriájában ezüst érmet szerzett Rúzsa Magdi és Vida József szakácskönyve, a Zümmögés a konyhában...és végy egy kanál mézet! A gyermekeknek szóló méhészeti ismereteke tartalmazó könyvek között Várszegi Adél, Zümmögés erdőn-mezőn című, óvodásoknak szóló mesekönyve nyert bronzérmet. A díjakat az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vehette át. A kiadványok a Tehetsz méh többet! Program keretében készültek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában