Erdei finomság

2022.09.15. 11:27

Ötezer kilója a kőkúti vargányának

Az erdei bekötőutak mentén gyakran látni parkoló autókat Kőkút környékén, és ilyenkor bátran le lehet fogadni, hogy a kocsikkal érkezők a zselici rengeteget járják gombáért.

K.G.

Fotó: Shutterstock

Nemcsak a helyiek kedvelt foglalatossága a gombászat, de Kaposvárról és Pécsről is gyakran érkeznek ide erdőjáró látogatók. Az utóbbi években szinte az egész falu rákapott a gombszedésre, mert az emberek mellékesként kiegészítik a jövedelmüket a gomba árával, sőt egyesek egyenesen ebből akarnak megélni. Tavaly ugyanis jó árat adtak a kőkúti vargányáért, kilóját ötezer forintért vették. Felvásárlók járják a falvakat, helyben megveszik a gombát, és rögtön pakolják be a hűtőkocsikba.  

A kőkútiak abban reménykednek, hogy szeptember közepétől beindul az igazi vargányaszezon, és egyre inkább érdemes lesz gombáért járni az erdőt. Nyáron is volt már szedhető vargánya, ha nem is sikerült mindent tartósítani, mert némelyik kukacos lett, de a többit meg lehetett főzni, mondták a helyi háziasszonyok. A zselici vargánya finomabb, állítja László Jánosné és Csonka Imréné, akik közmunkásként dolgoznak a településen. Ők is ismernek sok falubelit, akik saját fogyasztásra egy-két kilót szednek, és a többit megpróbálják eladni. Az idei nyári szezont a szárazság befolyásolta, kevés volt a gomba, ezért abban reménykednek, hogy lesz egy kis eső, és újra kibújnak a földből a gombák. A vargányáért több kilométert is menni kell az erdőben, de rábukkantak, akkor gyorsan meg lehet szedni nagy mennyiséget, s akadnak félkilós, sőt egykilós példányok is. Vannak titkos helyek a környéken, ahol a vargánya terem, s már nem is olyan titkosak, mert sokan rájárnak. Az erdőtulajdonosok tudnak a gombászatról, de nem szólnak érte, mert azt is tudják, hogy sok a rászoruló a településen, és nekik segít az erdei gombatermés.   

Fotós: mw

 

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában