Héjastól gurulhat Európáig

2022.09.17. 08:59

Van dió a tóti fákon, de drágábban süthetünk belőle bejglit idén

Közepes termés várható idén Közép-Európa egyik legnagyobb dióültetvényén, Lengyeltótiban. Bő két hete zajlik már a szüret. Az aszály nyomai a dión is látszanak, apróbbak a szemek, de a minőséggel nincs probléma. A magas költség miatt drágább lesz az őszi termés a piacokon és az üzletekben.

Góz Lilla

Fotó: Lang Róbert

Augusztus végén elindult a rázógép a lengyeltóti dióültetvényen. A 220 hektáros ültetvény feléről szedik fel most a termést. Miután a rázás megtörtént, az idénymunkások gereblyével a sorok közepére húzzák a diót, majd egy gép felsöpri a termést. Egyenesen a helyi feldolgozóba kerül, ahol először mossák, válogatják, szárítják és utána csomagolják. – Reggel hétkor kezdtünk és négyig dolgozunk 1300 forintos nettó órabérért – mondta lapunknak Pápainé Szabó Malvin

Fotós: Lang Róbert

A helyi asszony már rutinos diószedő, évek óta részt vesz a tóti diószüreten. – Nem könnyű a környéken munkát találni. Távolabb pedig még nehezebb, az utazás sokszor megoldhatatlan gondot jelent – tette hozzá. Rajta kívül a szüreti szezonban ötven idénymunkás is dolgozik a húsz állandó dolgozó mellett.  Az aszály a dióültetvényeket sem kerülte el, közepes termésre számítanak idén. – Szerencsére légi permetezéssel sikeresen tudtunk védekezni a dióburok-fúrólégy ellen, viszont az aszály miatt apróbb a termés, közepes évre számítunk – mondta el Kovács Amelita, a Juglans Hungária Kft. ügyvezetője.  Hozzátette: a héjas tóti dió egy részét külföldre adják el, szállítanak belőle Németországba, Ausztriába és Szlovákiába is. Idén az egyik multiáruházban is kaptahó lesz termésük és helyben is értékesítik a diót.

– Jelentősen emelkedtek a költségek, munkabért is többet fizetünk, így a dió is drágább lesz az idén. Mi átlagosan 500 forintos kilónkénti árnövekedéssel számolunk – mondta el az ügyvezető. Kiemelte: átlagosan 10 százalékkal lesz drágább a diójuk, de a kereskedők ezen még tovább emelhetnek.  Kovács Amelita megjegyezte, a gépi betakarítás csak optimális időjárási körülmények között lehetséges, nagy esőzés után mindenképpen szükségük van a munkáskezekre is. 
 

Fotós: Lang Róbert

Várják az ideit 

Az ország diótermő területének több mint harmada Szabolcs megyében van, ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megye 871 és 646 hektárral. A Kaposvári Nagypiacon még a tavalyi diót árulják a kereskedők 3500–4500 forint közötti áron. Egy-két héten belül már itt is megjelenhet az idei. Már most is sokan keresik az őszi termést, de a legtöbbet a karácsonyi időszak előtt adnak el belőle. 
 

Fotós: Lang Róbert

 

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában