Felebarát

2022.10.10. 10:46

Adományok gyűjtésével válaszolnak a segélykérésre

Felebarát néven féléves adománygyűjtési programot indított a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ).

Marosi Gábor

A karitatív szervezet célja, hogy legalább 10 millió forintot gyűjtsön össze. Az akciót azért hirdették meg, mert az energiaárak növekedése és az infláció miatt jóval többen kérnek segítséget a szeretetszolgálattól, mint az elmúlt években. Szeptember végéig már mintegy ezer család kereste meg a szervezetet azért, hogy téli tüzelőhöz jusson. 

Dobis-Lucski Zsófia a MRSZ kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, a megszokott adománygyűjtési akcióikhoz képest jelentős változás, hogy a téli időszakban a havonta váltakozó programok helyett most csak egyetlen féléves lakossági, vállalati és gyülekezeti gyűjtést hirdetnek. A befolyt összegből személyre szabott segítséget igyekeznek majd nyújtani a nehéz helyzetbe kerülő családoknak. Ez lehet akár élelmiszercsomag, tűzifa, valamint adománykártya is. Utóbbi egy úgynevezett prepaid bankkártya, amellyel a MRSZ több hónapon keresztül tudja anyagilag segíteni a rászorulókat. A családok ezzel fizethetik be a számláikat, megvehetik a gyógyszereiket és a bevásárláshoz is használhatják. Az adománygyűjtéshez a 1358-as vonalon telefonhívással és az adomany.jobbadni.hu oldalon online bankkártyás fizetéssel, valamint utalással lehet csatlakozni. 

Dobis-Lucski Zsófia hozzátette, a Felebarát program másik fontos eleme a társadalmi nevelés azért, hogy a családok háztartási költségei csökkenjenek. A MRSZ praktikus tanácsokat tartalmazó kiadvánnyal is segíti majd a gazdasági krízis érintettjeit. Ezeket a takarékossági lehetőségeket online is elérhetővé teszik a felületeiken. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában