Gyűjtés

2022.10.03. 15:13

Az alumíniumdobozok gyűjtésére ösztönöz a Hell kampánya

Különleges aludobozgyűjtő kampányt indított a HELL cégcsoport. Október folyamán Budapest több villamosmegállója alakul át egy hónapra számlálóval ellátott speciális doboz-visszagyűjtő ponttá, ezzel irányítva a figyelmet a megfelelő helyre kidobott alumíniumdobozok előnyös tulajdonságaira.

Sonline

Az összepréselve bedobott dobozok ráadásul jó célt is szolgálnak, hiszen az így kidobott aludobozok alapján a cégcsoport kerékpárokat adományoz az Igazgyöngy Alapítvány számára.

A PET-tel szemben az alumínium italdobozok – megfelelő gyűjtés és kezelés mellett – végtelenszer és minőségromlás nélkül újrahasznosíthatók. Hulladékanyagként is az egyik legértékesebbek az összes csomagolás közül, visszagyűjtésük és újrahasznosításuk is a legkönnyebben, legnagyobb arányban megoldott. A valaha kibocsátott alumínium mintegy 75 százaléka jelenleg is forgalomban van, a hatékony körforgásnak köszönhetően akár 60 nappal azután, hogy a fogyasztó a szelektív hulladék tárolóba dobta, ismételten alumíniumdoboz készülhet belőle.

A HELL cégcsoport többek között ezért is tette le a voksát az alumíniumdoboz mellett, és mindenkit – fogyasztókat és italgyártókat egyaránt – arra ösztönöz, hogy tegyen aktívan a körforgásos gazdaság megvalósulásáért. 

Az egy hónap alatt begyűjtött, tervek szerint több ezer aludoboz újrahasznosításra kerül, hogy újra olyan alutekercsek készüljenek belőlük, amelyeket a HELL is használ termékei csomagolásánál, ezzel bezárva a körforgást.

A HELL nagyszabású kampányának keretében október 31-ig segíthet bárki az aludobozok bedobásával, így nemcsak a körforgásos gazdasághoz tesz hozzá az ember, hanem a hátrányos helyzetben élő gyermekek kerékpárhoz jussanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában