Somogyi siker

2022.10.10. 11:28

Ezüst lett a rézpénz a kémiadöntőben

A kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium Ész-terek csapata szerezte meg a második helyet az EGIS KUTÉJ Országos Középiskolai Kémiaverseny budapesti döntőjében.

Marosi G.

Ódor Máté, Hajász Boldizsár és Csernyák Milán – a többi csapathoz hasonlóan – rézpénzből készített ezüstöt, rugalmassá tette a tojás héját, elefántfog­krémet és cukorkígyót állított elő. A verseny szervezői azért választottak ilyen látványos kísérleteket a döntőre, hogy a diákoknak vonzóbbá tegyék a természettudományos tárgyakat és a kutatást. 

András Klára, az országos kémiaversenyt támogató és a döntőnek otthont adó Egis Gyógyszergyár Zrt. HR- és kommunikációs igazgatója elmondta, az általános és középiskolai oktatásból 2600 kémiatanár hiányzik, az intézmények több mint felében nincs kémia szakos tanár és évről évre egyre nehezebb pótolni a többi természettudományt oktató pedagógust is. Ugyanakkor idén összesen 31 kémia szakos tanárjelölt kezdte meg a tanulmányait. Ezért minden eszközt megragadnak, hogy vonzóvá tegyék a pályát a fiatalok számára. A másik ok, amiért az idei versenyen a kísérletezésre került a hangsúly, hogy a kémiaórákon épp erre jut a legkevesebb idő. 

A kaposváriaknál csak a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium TFG csapata szerepelt jobban, ők nyerték a versenyt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában