Nehéz időszak

2022.10.19. 06:58

Fekete füstbe burkolódzik Nemesdéd, többen műanyaggal, ruhával fűtenek

Tűzifa helyett gyakran műanyag, ruha és cipő kerül a kályhákba a mélyszegénységben élő somogyi családoknál, amivel jelentősen szennyezik a környezetet. Vannak települések, ahol ez évről évre visszatérő probléma.

Marosi Gábor

Sötét fekete füst száll ki néhány családi ház kéményéből Nemesdéden. A falu egyes részein elviselhetetlen, fojtogató a levegő, amióta elkezdődött a fűtési időszak. Tompa Boldizsár, a település polgármestere lapunknak elmondta, sajnos vannak akik kilószámra égetnek el ruhákat, cipőket és olykor még műanyagot is dobnak a tűzbe. 

– Zsákszámra érkezik olyan ruha a településre, amit a kereskedő nem tudott eladni. Néhányan pedig, hogy ne fázzanak, ezzel próbálnak meleget csinálni az otthonaikban – mondta Tompa Boldizsár. – Emiatt napközben gyakran nem lehet kiteregetni és szellőztetni sem. Szóltunk már többször azoknak, akik ruhákkal fűtenek, de nem igazán változtatnak a fűtési módszeren. Néhány szegény családnak egyáltalán nincs pénze arra, hogy tűzifát vagy szenet vásároljon, a többség azonban igyekszik fával fűteni – tette hozzá a polgármester. 

Pogányszentpéteren ennyire nem súlyos a helyzet, azonban ott is előfordul, hogy néhányan lakkozott és festett épületfával fűtik a házakat. Flinger Tamás polgármester érdeklődésünkre elmondta, nemrég bontották el a kultúrházat, ahonnan a helyiek ingyen vihettek el égetnivaló faanyagot. Hozzátette, ruhát és más környezetre káros anyagot nem szoktak égetni a pogányszentpéteriek. Azonban néhány évvel ezelőtt az egyik ingatlant műanyag bútorral és kempingszékekkel melegítette fel az ott élő férfi.

Heresznyén pár évvel ezelőtt kaptak rajta valakit, hogy autógumit égetett. Rengel László polgármester szerint azóta nem fordult elő hasonló. Viszont sokan még nem készültek fel a fűtési szezonra, ezért elképzelhető, hogy a nagy hidegben olyat is elégetnek majd, amit nem szabadna tűzre dobni.

A katasztrófavédők is arra hívják fel a figyelmet, hogy nem minden éghető anyag alkalmas tüzelőnek, ezért szeméttel, nedves fával nem ajánlott fűteni. A nem megfelelő tüzelőanyag ugyanis nemcsak káros, de a tüzelőberendezést és a kéményt is tönkreteheti.

Várni kell, mert kevés a közmunkás 

Olykor az is problémát okoz a falvakban, ha valakinek van elegendő tűzifája. Sok egyedül élő idős ember nem tudja már összevágni és felhasogatni a fát, ezért segítségre szorul. Az általunk megkérdezett polgármesterek elmondták, ha ilyen esetben valaki segítséget kér az önkormányzattól, akkor nem utasítják el, hanem igyekeznek támogatni. Azonban egyre kevesebb közmunkás dolgozik a településeken, ezért azonnal nem tudnak embert küldeni. Elképzelhető, hogy több napot vagy hetet kell várni arra, hogy felaprítsák és behordják az idős emberek téli tüzelőjét. Pogányszentpéteren viszont van elegendő közmunkás. Ezért ott azt is tudják vállalni, hogy kérésre, egy teletankolt fűrésszel, 3500 forintért felfűrészelik a fát.

Borítóképünk illusztráció!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában