Hidegzuhany

2022.10.25. 14:00

Rövidebb nyitvatartással, téli leállással takarékoskodnak a gyógyfürdők

Minden létező módon próbálnak takarékoskodni a somogyi fürdők fenntartói. Vannak, ahol több hétre bezárnak a téli időszakban, máshol félnapos nyitvatartásra készülnek, árat emeltek.

Góz Lilla

Fotó: LANG

Zárva lesz november elsején a marcali fürdő, decemberben pedig háromhetes szünetről döntöttek. December 19 és január 7 között zárva lesznek. A napi belépő felnőtteknek 3000 forintba, míg gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 2100 forintba kerül. 

Igalban nem terveznek bezárást és a jegyárak is változatlanok maradnak idén. Gellért Attila, az igali fürdő marketingvezetője elmondta: hét medence és a szaunavilág továbbra is nyitva lesz. – Próbáljuk az elektromos fogyasztást csökkenteni, bízunk benne, hogy a felszerelt napelemeket a szolgáltató a közeljövőben beüzemeli, így mérsékelni tudjuk az áramszámlánk egy részét – emelte ki Gellért Attila

– Csisztapusztán a következő hónapban változatlan lesz a nyitvatartás, decemberben, januárban és februárban azonban csupán fél napokra leszünk nyitva – mondta Kara Barbara, a csisztapusztai gyógyfürdőt működtető gazdasági társaság ügyvezetője. Hozzátette: a nyár elején emeltek 20 százalékot a jegyárakon, azokhoz most nem nyúlnak. – A kazánunk fatüzelésű, ezzel tudunk spórolni, a szivattyú viszont egész nap megy, és sokat fogyaszt. Decemberben 31-éig van a szolgáltatóval szerződésünk, bízunk benne, hogy jövő évben is ki tudjuk majd gazdálkodni a költéseket – mondta el a fürdő vezetője. 

– A fürdők nagyfogyasztók és van, ahol a korábbi ár tízszereséért jutnak az energiahordozókhoz. Ezeket a költségeket már nem tudják a lakosságra hárítani – mondta Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Hozzátette: az elmúlt két évben is a túlélésért küzdöttek a koronavírus-járvány miatt, hiszen törvény tiltotta az áremelést. – Júniustól volt lehetőség a belépőjegyek árán változtatni, átlagosan 20–30 százalékkal emeltek a fürdők – jegyezte meg a főtitkár. 

Kiemelte: a fürdők jelenleg rövidítik a nyitvatartást, korlátozzák szolgáltatásaikat, például az élményelemek egy részét kikapcsolják. – Sok településen a gyógy- és termálfürdők a legnagyobb foglalkoztatók, számos speciális munkakörű kolléga dolgozik ott és ha egy bezárást követően elbocsájtják őket, szinte lehetetlen pótolni vagy visszaszerezni a dolgozókat – mondta el a főtitkár. 

Gyors eljárás 


Balogh Zoltán szerint folyamatban vannak ugyan energiahatékonysági pályázatok, de évekbe telik, mire a kivitelezés megvalósulhat. Megjegyezte: a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a geotermikus energia felhasználásáról gyorsabb engedélyezési eljárást dolgoznak ki, ami segíthet a fürdőknek a jelenlegi nehéz helyzetben. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában