Takarékosság

2022.10.26. 09:02

Megtakarításaikból fizetik a fűtésszámlákat a falvak

A jelenlegi rezsiárak sokszorosát fizethetik a somogyi települések, ha elfogadják a gáz- és áramszolgáltatók ajánlatait a következő hetekben. Több önkormányzatnak is legalább harmincszorosával emelkedhet a gáz ára január elsejétől. A polgármesterek szerint ekkora összeget képtelenség kigazdálkodni, s van, aki szerint néhány hónap alatt csődbe mehet a faluja.

Marosi Gábor

Fotó: Shutterstock

A bölcsőde, a nyugdíjasház, a sportöltöző, a faluház, az orvosi rendelő, a kultúrház és a polgármesteri hivatal rezsiszámláját is az önkormányzatnak kell fizetnie Hetesen. Ennyi intézményt fenntartani jelenleg is nagyon sokba kerül, januártól azonban mélyebben kell majd zsebbe nyúlnia a településnek. 

Pavelka Béla polgármester lapunknak elmondta, jelenleg egy köbméter gáz nagyjából 87 forintba kerül a településnek. A most kapott ajánlatban köbméterenként 2900 forint szerepel. Ha a település elfogadja a szolgáltató új ajánlatát, akkor a nyugdíjasház havi 350 ezer forintos gázszámlája 11 millió 550 ezer forintra, a bölcsőde fűtése pedig a mostani 56 ezer forint helyett 1 millió 848 ezerre emelkedne. 

– Érthetetlen és elfogadhatatlan ekkora árnövekedés – mondta kissé felháborodva Pavelka Béla. – Számításaink szerint januártól csak a gázszámlákra 15–16 millió forinttal többet kell majd kifizetnünk. Az áramszolgáltató ajánlatát még meg sem kaptuk. Van ugyan valamennyi tartalékunk, de ezzel együtt is csak pár hónapig tudjuk fizetni a számlákat. Ha nem kapunk valamilyen segítséget, akkor csődbe megy az önkormányzat – tette hozzá Hetes polgármestere. 

Andocson nem kell januárig várni a drágább rezsiszámlákra. Az önkormányzat szerződése augusztus végén járt le a szolgáltatóval, azóta már emelt áron jutnak hozzá a gázhoz. Werner Józsefné polgármester lapunknak elmondta, a bölcsődében nyárig átalányt fizettek, havonta 13 ezer 900 forintot. A drágulás miatt 105 ezer forintra emelkedett a fizetendő összeg. A közös hivatal 8900 forintos havi számlája 155 ezerre nőtt. Egy másik épület rezsije pedig 19 ezer forintról kúszott fel 99 ezerre. Werner Józsefné kiemelte, a gyerekeket kiszolgáló intézményeket továbbra is szeretnék nyitva hagyni, azonban a könyvtárat, a lövészszobát, illetve azokat az épületeket, ahol gázzal fűtenek mással fűtik fel vagy bezárják. Az andocsi polgármester hozzátette, havonta több mint félmillióval emelkedik a kiadásuk. A tartalékaikat azonban nem erre, hanem fejlesztésre akarták elkölteni. 
 

Háromezer forintot fizetnek egy köbméter gázért 


A balatonboglári önkormányzatnak sincs egyszerű dolga. Mészáros Miklós polgármester elmondta, már jelenleg is emelt áron – 700 forintért – jutnak hozzá egy köbméter gázhoz, januártól pedig piaci alapon kapják majd az energiát. Ennek a díját azonban most még nem ismerik, de várhatóan a mostani összegnél jóval többet kell majd fizetniük. Mészáros Miklós hozzátette, a kultúrháznak külön szerződése van. Az új díjszabás szerint a művelődési háznál az év elejétől 3000 forintba kerül egy köbméter gáz. A balatonboglári polgármester arról is beszélt lapunknak, hogy az óvoda kivételével a város valamennyi intézményében takarékra állítják a fűtést: legfeljebb 20 fokig szabad felfűteni az épületeket. Ahol pedig megoldható, ott gáz helyett villanyfűtéssel biztosítják a meleget. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában