Jótékonyság

2022.10.24. 13:50

Szeretetfogasról kaphat melegséget az, aki fázik

Ismét jótékonysági akcióval hallatott magáról Kálmánné Kovács Kata, aki arról híresült el, hogy ingyen varr a rászorulóknak.

Kovács Gábor

A sikeren felbuzdulva újabb ötletek pattannak ki a fejéből, hogyan javíthat rászoruló embertársai sorsán. Legutóbb kabátokat ajánlott fel azoknak, akiket az inflációs és energiaválságos időkben nehéz helyzet elé állít az idei tél. A meleg felsőruhákat a Vadkörte utcai otthona előtt helyezte ki egy fogasra, amit szeretetfogasnak nevezett el. Innen bárki leakaszthatja és elviheti, ami számára szükséges meleg holmi. 

– A múlt hétvégén már sikeres akciót tartottunk, és úgy látom, hogy ezen a hétvégén is meg kell ismételni – mondta az ötletgazda. – Péntektől vasárnap estig nyolcvan-kilencven kabátot raktunk ki, és folyamatosan vitték. Volt olyan megható pillanat, amelyik a retinámba égett. Egy idős pár azonnal felvette a választott kabátot, előtte meg is simogatták, annyira örültek, hogy új.  

Fotók: Muzslay Péter

A kertvárosnak vannak olyan részei, ahol mélyszegénységben élnek emberek, nézett körül a jótékonysági varró. Azt vette észre, ahogy közeledik a hideg, egyre nagyobb gondot okoz a tüzelő beszerzése. A felhívása azonban nemcsak a testnek, de a léleknek is jó, állítja. Ha valakinek van olyan kabátja, amelyiket már nem hord, mert megunta, de mások még méltósággal viselhetik, azokat ajánljuk fel azoknak az embertársainknak, akiknek ez komoly értéket képvisel, mert nem tud vásárolni új kabát magának erre a télre, mondta. Sokan a kezdeményezés mellé álltak, a Láthatatlan Magyarország internetes közösségi csoport is felkapta az ötletet, ennek nyomán pár nap alatt Szolnokon és Siófokon is létesültek szeretetfogasok. Sok idős ember hívta az ötletgazdát, hogy ruhadarabokat ajánljon fel, mindegyiket átnézik, mielőtt kirakják.

Kálmánné Kovács Kata nem elégszik meg ennyivel, a karitatív tevékenysége egyre szélesedik. Már a Mindenszentekre és Halottak napjára készül, ilyenkor ingyen temetői díszeket állít össze, melyeket szintén elvihetnek a háza elől a rászorulók. Az az elképzelése, hogy mindenkin igyekszik segíteni, hogy az ünnep ne a pénzről szóljon. A környékbeli erdőket járta éppen, hogy fenyődíszeket, tobozokat szedjen, és koszorúkat köt a hátralévő napokra. Az a hitvallása, hogy figyeljünk egymásra, mert csak így vészelhetjük át, ha az idők nehezebbre fordulnak. 

     

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában