Fotók

2022.10.04. 19:25

Tapintással ismerkedtek az állatvilággal a vakok és gyengénlátók

Rendhagyó, tapintható tárlatvezetést szervezett vakok és gyengénlátók számára a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum. Az előadással egybekötött foglalkozáson Somogy vadvilága elevenedett meg, de a történelmi emlékeinket is bemutatták az érintetteknek. A Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének tagjai közül tucatnyian eljöttek a megyeszékhelyre, még a megye távolabbi pontjairól is.

Kovács Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Stecher Andrea Szulokról érkezett és születése óta vak, fogyatékosságának mértéke száz százalékos. Az egyesületen belül a barcsi kistérségi csoport vezetője, és ott is dolgozik. Hangoskönyveket javít, optikákba járt szórólapokkal. Van egy 11 éves kislánya, ezért délutánra igyekszik mindig befejezni a munkát, és hazatérni, mire a gyermeke is megjön az iskolából.      

– Kimondottan sokat jelent, hogy tapintva is megismerkedhetünk a múzeumi tárgyakkal, kézbe vehetjük ezeket – mondta Stecher Andrea. – Nekünk kifejezetten nagy élmény, hogy végre van egy tárlat, ahol megfoghatjuk a kiállítási darabokat. A múlt tárgyai érdekelnek, például mindig nagyon szerettem volna kitapintani egy régi puskát.   

A múzeumba betért vele a vakvezető kutyája is. Az eb a szuloki édesanyának már lelki társat jelent a mindennapokban. A jelenléte nagyobb biztonságot ad, gyorsabb tempót biztosít épületen belül is, és segít kikerülni az akadályokat. 

Fotók: Lang Róbert

Kimondottan a látássérülteknek készítettek már egy foglalkozást a megyei múzeumban, amikor a régészeti tárgyak segítségével egy különleges időbeli utazásra invitálják a résztvevőket. Most egy újabb lépcsőfok valósult meg a fogyatékossággal élők tájékoztatásában, mert az Egy a természettel– Somogyország vadászati kincsei kiállítás anyagára alapozva a vadászati világkiállításra összeállított tárlatot hozták közel az érintettekhez, mondta Őszi Zoltán múzeumpedagógus. A vakok és gyengénlátók állathangokat hallhattak, sok bőr és csontdarabot vettek kézbe, preparátumokat érinthettek. Az ujjbegyeikkel érzékelhették, hogy egy ragadozó állatnak más a fogazat, mint egy növényevőnek. Az Afrika vadvilága kiállítás anyagával is megismerkedhettek a résztvevők.

 

Tavaly ötezer gyermeket fogadtak 

A múzeumpedagógiai foglalkozások töretlenül zajlanak a fűtési szezonhoz közeledve is, és mindig igyekeznek némi plusz információt hozzáadni a kiállításokhoz, erősítette meg Őszi Zoltán. A megyei múzeumban a Lázár Ervin program új pályázataira készülnek. Ennek keretében az iskolák pályázhatnak a múzeumok programcsomagjaira, és az ehhez kapcsolódóan elnyerhető támogatásokra, közte az utazási költségekre. A program országos hatáskörű, tavaly Siófokról és Mohácsról is érkeztek gyermekek a kaposvári múzeumba, összesen ötezer látogatójuk volt a Lázár Ervin program segítségével.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában