Piaci körkép

2022.10.07. 14:00

Virágerdőből jutottunk el az őszi kincsekhez a piacon

Igazi piaci nyüzsgés fogadta a kaposvári nagypiac csarnokába érkező vásárlókat pénteken reggel.

Koszorus Rita

 A standok zöldségektől és gyümölcsöktől roskadozva várták a vitaminra éhes vásárlóhadat. 
Szőlőt természetesen majdnem minden standon lehetett kapni, vitték is vevők kettesével a fürtöket. Az őszi gyümölcsök gyakorlatilag megtöltötték a piaci standokat, hiszen a szőlő mellett sok helyütt szilva, körte és a nagy sláger alma is virított. Ez utóbbiból ládaszám készültek a termelők, különféle fajtákkal. Különösen nagy kedvenc volt az idared alma. Ugyancsak nagy mennyiségben fogyott a krumpli, amely zsákba kiporciózva, de kisebb tételben is kapós volt. – Kérek két és fél kilót, mondta egy vevő a termelőnek és már gurultak is a szép szemek a zacskóba. 


Szerencsére a Kaposvári Nagypiacon még mindig a földön járnak az árak, így többek között szelídgesztenyét is jó áron vásárolhattunk. – Kisasszondon termelünk másfél hektáron szelídgesztenyét, szerencsére elég jó lett az idei termés, mégis nyomott áron megy csak, ahogy nézem a többieknél, mondta lapunknak Juhász Zsolt. Kapható volt 2500 forintért, de akár 1200 forintért is találtunk a piacon. 


Sokan keresték fel a sírcsokrokat és temetőbe kiültethető virágokat árusító standokat is a piacon. A csarnokból kilépve színesen tündöklő virágok szegélyezték utunkat. Ugyanis közeleg már a mindenszentek és halottak napja ideje, így a koszorúk, sírra helyezhető díszek is egyre több árusnál jelennek meg a piacon. – Vásárolják a kisebb kiültethető növényeket, tízesével viszik őket. Igyekeznek ezek a kis virágok szépek lenni, hogy megszeressék az emberek őket, mondta érdeklődésünkre Kozákné Pál Erika, kadarkúti vállalkozó.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában