Ünnepváró

2022.11.27. 11:29

Fényruhát ölt adventre a városközpont

Az ünnepi fények már felkerültek a Dísz téren és készenlétben várják a november 27-ei első adventi vasárnapot.

Koszorus R.

 A héten hírportálunk, a Sonline és a Somogyi Hírlap legszebb betlehemet kereső közönségszavazásán nyertes fonyódi is a helyére került a városban. 
– Gyakorlatilag adventkor felkészítjük a lelkünket a karácsonyra, ezért december 21-ig minden vasárnapra szívet melengető programokat szerveztünk – mondta Erdei Barnabás alpolgármester. Az első hétvégén Laczák Boglárka és Bognár Szabolcs operaénekesek adnak ünnepi műsort a Dísz téren, mely az adventi időszakban a korábbi évekhez hasonlóan karácsonyi fényekbe öltözik. 
December 4-én a fonyódi óvodások lépnek fel, majd a Hahota Bábszínház Mikulás bácsi bajban című előadásával kedveskednek a kicsinek. 
December 10-én, szombaton is készülnek programokkal a készülődőknek: 9 órától indul a Béke és a Blaha Lujza utcák sarkáról a Mikulás kisvonat, délután pedig a Művelődési Központban lépnek fel a fonyódi zeneiskola tanárai. Vasárnap este az általános iskolások lépnek fel és ismét a Hahota bábszínház szórakoztatja a gyerekeket. 
Aranyvasárnap Gőbölös Krisztina és Karányi Péter ünnepi műsora emeli a készülődés hangulatát. 
Az utolsó napokban sem maradnak a fonyódiak kulturális program nélkül, hiszen december 20-án a Feng Shui galériában ad adventi koncertet a Seven Houses Gospel Choir&Band, másnap, szerdán a Mátyás Király Gimnázium aulájában városi karácsonyi koncert zárja a közös készülődést a szeretet ünnepére. 

Fotó: Fonyód Média

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában