Így spórol a megyeszékhely

2022.11.24. 17:33

Minden második lámpa világít majd a köztereken Kaposváron

Három kórus is a városházán próbál esténként, hogy spóroljanak a költségeiken, a város ugyanis átszervezi a működését – ez a példa elhangzott a kaposvári közgyűlésen, amelyen döntöttek a költségcsökkentő intézkedésekről is. Mindent egybevetve 962 millió forint megtakarítást érhet el az önkormányzat, de kérdés, hogy ez mire elég.

Kovács Gábor [email protected]

Fotó: Lang Róbert

Vannak intézmények, ahol az előirányzott 30 százalék helyett 60 százaléknyi megtakarítást sikerült elérni, és ez mégsem elég, hiszen óriásit emelkedett az energia ára. A bevezetett intézkedéseivel a szeptemberi tőzsde árakon majdnem egymilliárd forintot spórol az önkormányzat, ezzel együtt mégis ötmilliárd forint működési költségnövekedés várható, 90 százalékban az energiaárak miatt, mondta napirend előtti felszólalásában Szita Károly polgármester.

közgyűlés kaposvár szita károly
Drágul a parkolás és a bérlakások díja is. 
Fotós: Muzslay Péter 

Az egyik legnagyobb tétel a közvilágítás, ennek költsége 172 millió forint helyett jövőre 1,3 milliárd lehet. Ezért közvilágítás energiaigényét 50 százalékkal tervezik csökkenteni, vagyis a gyakorlatban minden második lámpa világít majd a köztereken. A gyalogos átkelőknek és a csomópontoknak mindig megvilágítva kell lenniük, hívta fel a figyelmet erre a polgármester. A József utcán és a lakótelepeken is kipróbálták a módszert, és kikérték a rendőrség és a Közút véleményét is, ők azt mondták, hogy ettől nem lesz balesetveszély. Kaposváron 9600 lámpa test van az utcákon, ezekből 2600 vezérelt LED-es.

– Beruházásokat nem állítunk le, mert ennek a városnak élnie kell, együtt küzdünk meg a nehézségekkel, és együtt örülünk a sikereknek – jelentette ki a városvezető. 

Szóba került a bezárt kaposvári postafiókok ügye is, erről Nagy Attila (FIDESZ), Pintér Attila (MSZP) és Nadrai Norbert (Kaposfüredi Szőlősgazdák) is érdeklődött. Szita Károly elmondta, hogy a Posta új vezérigazgatója türelmet kért tőle. Kőkemény tárgyalásokon dől el a posták sorsa, minden postahivatalt nem hajlandóak visszakötni, de ha van önkormányzati hozzájárulás és teherviselés, akkor érhető el eredmény, tette hozzá.  

közgyűlés kaposvár szita károly
Türelmet kért az új vezérigazgató, mondta Szita Károly. 
Fotós: Muzslay P.

A város 12 éve nem emelt a lakossági kommunális adón, és ez így is marad jövőre is, és az építményadó és a telekadó növelése is csak a pénzintézeteket és a multikat érinti. A közterületek használati díja 6,5 százalékban nő, de a vendéglátósok annyi kedvezményt kaptak, hogy a télre bezárt felépítményeiket nem kell elbontani és raktározni. Az önkormányzati bérlakások bérleti díja 12 százalékot emelkedik, ez egy 50 négyzetméteres lakás esetében 17659 forintra nőtt, mutatott rá Csillag Gábor jegyző, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a város támogatói szociális hálót épített ki a rászorulóknak. A képviselők a temetői díjak 7 százalékos emelését határozták el, bár a szolgáltató többet javasolt. 

A fizetőparkolók 8 százalékkal többért vehetők igénybe, és ezentúl a zöld rendszámú hibrid autóknak nem lesz ingyenes a parkolás, csak a tisztán elektromosoknak. 

2023 év végéig van szerződés sűrített biogáz hajtóanyagra a cukorgyárral, így a kaposvári tömegközlekedés jövője biztosított. A közlekedési díjak differenciált emelésére tett javaslatot a jegyző, ennek értelmében a az egyvonalas buszbérlet 12,5 százalékkal, és az összvonalas bérlet 2,4 százalékkal nő, és a pótdíjak jelentősen emelkednek a bliccelőknek. 

 

A levegő minősége csak két helyen romlik a városban 

A közgyűlés 2023-at emlékévvé nyilvánította, mert 150 évvel ezelőtt vált rendezett tanácsú várossá a megyeszékhely. A nehéz helyzetbe került Mozgáskorlátozottak Egyesületének a működési költségeik támogatására kétmillió forintot szavaztak meg a képviselők. Megkezdődött a levegőminőség mérése a városban, ennek eredménye az lett, hogy a kaposvári levegő jó, de a téli fűtési időszakban 17 órától este 22 óráig romlik a Nádasdi utca és a donneri Söröskorsó környékén. A képviselők megtárgyalták Szita Károlynak Ursula von der Leyennek írt levelét, amelyhez a magyar települések 80 százaléka, 2551-en csatlakoztak. Elítélik az orosz agressziót, és felkérték az EU vezetését, hogy tegyenek meg mindent a békéért és változtassanak a szankciókon, amelyek romba döntik Európát. Adják ide az eu-s pénzeket, mert az nekünk jár, és ne vegyenek rajta fegyvereket! – fakadt ki a településvezető, aki békében szeretné felnevelni a három unokáját.

Fotó: Muzslay Péter     

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában