Tűlevél helyett kötőtű

2022.11.18. 07:00

Nyolcszáz terítőből állították össze az ötméteres karácsonyfát

Különleges és kreatív installációval készül az idei karácsonyra a Civilek Lellei Közössége. Szorgos kezű és vállalkozó szellemű lakosok mintegy nyolcszáz horgolt terítőből állítottak össze egy öt méter magas karácsonyfát, amelyet a hétvégén állítanak fel a Béke téren.

Andricz Gabriella

A kézműves látnivaló ötletgazdája, Gyetvai Erika célja nemcsak az volt, hogy elkészüljön egy dekoráció a város számára, hanem hogy összehozza a generációkat, és megszólítson olyan embereket is, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak kimozdulni otthonukból. 

– Mindig igyekeztem észrevenni, ha valaki segítségre, akár lelki támaszra szorul. A segítő szakmából kerültem nyugdíjba, de azóta sem engedtem el azoknak a kezét, akik ma is számítanak rám. Ez éltet, ez tesz boldoggá – mondta el az ötletgazda, aki a mintegy 30 tagot számláló horgoló-kötő csapatával a népi kézművesség hagyományait igyekszik ápolni és átörökíteni. Reméljük, hogy ezzel a kezdeményezéssel örömtelibbé és meghittebbé tehetjük majd Balatonlelle adventi rendezvényeit. Az elmúlt időszak nem kedvezett az emberi kapcsolatoknak, ezért szerettem volna valamilyen formában összehozni egy olyan közösséget, amelyben minden generáció jelen van és egy közös célért dolgozik. Az interneten böngészve találtam rá a mezőkovácsháziak által készített horgolt karácsonyfára, és úgy gondoltam, hogy Balatonlellén is jól mutatna egy hasonló – mondta el az ötletgazda, aki már januárban szervezkedni kezdett, felkeresve azokat, akik tudnak horgolni a településen, és szívesen elkészítenének egy-egy motívumot. 

 

– Hamar híre ment a városban, hogy mire készülünk, és sorban jelentkeztek az emberek. A legmeghatóbb számomra az volt, amikor az egyik idős hölgy, aki betegsége miatt nehezen tud beszélni, az unokájával üzent, hogy milyen boldog, hogy végre ő is kedveskedhet valami széppel a városnak. A generációk összehozása sikerrel járt, tizennyolc éves és nyolcvanhat éves résztvevőnk is van. Az egyik fiatalember a padláson talált rá nagymamája többdoboznyi fonalára és hozta el nekünk, de olyan ügyes kezű alkotó is van a településen, aki száz kis terítőt készített. 

Faragott csúcs 

Horváth László fafaragó erre az alkalomra készített egy táblát, rajta a harminchat alkotó nevével. A csúcsdíszt is ő készítette el a fa tetejére. Az elkészült nyolcszáz horgolt lapot a napokban már felhelyezték az ötméteres fémvázra, majd belülről kivilágítják, és szombaton kulturális program keretében avatják fel Balatonlellén.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában