Gasztronómia

2022.11.29. 14:00

Pisztránggal és szűzérmével főzték le a mezőnyt

Szombaton rendezték meg Felcsúton a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT) által meghirdetett Lukács István-emlékverseny országos döntőjét.

Góz L.

A versenyre Békéscsaba, Miskolc, Eger, Felcsút szakácscsapatai mellett a marcali Hikman Béla Szakképző Iskola és a siófoki Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium tanulói is bejutottak. 
Mészáros Zoltán, a nyertes marcali csapat szakoktatója elmondta: a versenyzőknek egy előételt és egy főételt kellett a héttagú zsűri elé tálalni. Az ételek elkészítésére 4 óra állt a diákok rendelkezésére, a tanulóknak teljesen önállóan kellett dolgozniuk, csupán az előkészítés és a tálalás során kaphattak kis segítséget oktatóiktól. Már a zsűrizés során érzékelhető volt, hogy a hikmanosok által készített tányérok elnyerték a bírák tetszését, de az igazi öröm és meglepetés az eredményhirdetéskor következett. A kétfős marcali szakácscsapat megszerezte az első helyezést. 
– Nagyszerű érzés volt hallani a dicsérő szavakat, és hogy az elkészített ételek bármelyik rangos étteremben megállnák a helyüket – mondta el Kerner Krisztina, az iskola igazgatója. Ható András, a Mester Étterem tulajdonosa elmondta: a menüsort többször elkészítették a diákokkal és az utolsó napon véglegesítették a pénteki próbafőzésen. – A versenymunkában legalább négy, a Magyar Konyha Magazin által díjazott év termelőinek, termékeinek kellett szerepelnie. Mi a szilvásváradi pisztrángot, egy kézműves sajtot, mangalica császárt és szűzérmét választottunk. 
Balaicza Patrícia már kisgyerekként is érdeklődött a konyhatudomány iránt. – A füstölt pisztrángot és lazac tatárt marinált kovászolt uborkával, kenyércsipsszel, korianderhabbal tálaltuk és főételként mangalicarészek készültek zellerremuláddal, spenóttal, édesburgonya-pürével, apró őszi zöldségekkel – mondta el a tizedikes tanuló, aki Kalota Mátéval alkotta a nyertes csapatot. – Jó volt látni, milyen szépen használják a döntőbe jutott szakácstanulók az újfajta konyhatechnológiákat, és azok segítségével milyen szép dolgokat tudnak elkészíteni – mondta el Ruprecht László, a SVÉT elnöke. Második helyen a tavalyi címvédő, a Siófoki Szakképzési Centrumhoz tartozó Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium tanulói végeztek Leányvári Krisztina szak­oktató vezetésével. 

Fotó: MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában