A közmunkán nem spórolnak

2022.11.09. 15:39

Réthy Pál: Tavalyi létszámokkal mehet tovább a közfoglalkoztatás

Két napon át tanácskoztak a megye jegyzői és polgármesterei Siófokon.

Koszorus Rita

Fotó: Kovács Tibor

A Somogy megyei közgyűlés és a megyei kormányhivatal közös szervezésében megtartott konferencián az önkormányzatokat érintő égető kérdések kerültek terítékre. A nyolcadik alkalommal életre hívott konferencia második napján, szerdán az önkormányzatokat érintő főbb kérdésekről adott tájékoztatót Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Előadásában arról beszélt, hogy az "elhibázott brüsszeli szankciók" következtében megemelkedett energiaárak miatt, az ötezernél több lakosú településeken menedzsmentterv készül az energiamegtakarításhoz szükséges döntésekről.

Fotós: Kovács Tibor 

Ezt követően a közfoglalkoztatás jövőjéről beszélt az egybegyűlt településvezetőknek Réthy Pál, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár. Aki elmondta: a jelenlegi gazdasági helyzetben nem várható a közfoglalkoztatás további csökkentése, ezért jövőre is az idei létszámokkal tervezik a közfoglalkoztatást. 

 

Díjazták az évtizedes munkát

A Somogy megyei polgármesterek és jegyzők konferenciáján Neszményi Zsolt főispán, Biró Norbert megyei közgyűlési elnök, Simon László Fejér megyei, Takács Szabolcs Veszprém megyei főispán kitüntetéseket adott át az évfordulós polgármestereknek.

Az elismerő okleveleket dr. Neszményi Zsolt főispán, Biró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Simon László Fejér megyei főispán, valamint Takács Szabolcs Veszprém megyei főispán adták át a jelenlévőknek.

 

Emléklap elismerésben részesült a közigazgatásban 30 éve végzett eredményes vezetői tevékenységéért:

Lombár Gábor György, Balatonfenyves polgármestere
Szabó József, Zselicszentpál polgármestere

 

Emléklap elismerésben részesült a közigazgatásban 20 éve végzett eredményes vezetői tevékenységéért:

Kenéz István Imre, Balatonlelle polgármestere   
Sebestyén Gyula, Bálványos polgármestere   
Szabó László, Gadács polgármestere   
Hajdu Tibor, Kaszó polgármestere   
Pirosné Tamás Krisztina, Lad polgármestere   
Keszler Ferenc, Patalom polgármesterének    
Szlávecz Károlyné, Porrogszentkirály polgármestere    
Ifj. Szabó János, Porrogszentpál polgármestere
Makai Sándor, Somodor polgármestere,    
Komári József, Szőkedencs polgármestere   
Schmidt Jenő, Tab polgármestere
Fábos István, Tapsony polgármestere   
Lakos János, Tengőd polgármestere
Takács János, Zimány polgármestere
Tóth Árpád, Mike polgármestere
Dr. Fülöpné Kesztyüs Ágota Anna, Nikla polgármestere
Orsós Imre, Rinyabesenyő polgármestere
Molnár József, Rinyaszentkirály polgármestere
Varga András Géza, Várda polgármestere

 

Emléklap elismerésben részesült a közigazgatásban 10 éve végzett eredményes vezetői tevékenységéért:

Vizvári Attila, Szántód polgármestere
Obbás Gyula, Igal Polgármestere
Harkány Sándor, Somogyacsa polgármestere

 

Emléklap elismerésben részesült 30 éve jegyzőként végzett eredményes vezetői tevékenységéért:

Nagy Gáborné, a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője

 

Emléklap elismerésben részesült 25 éve jegyzőként végzett eredményes vezetői tevékenységéért:

Fülöp László, az Igali Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője

 

Emléklap elismerésben részesült 15 éve jegyzőként végzett eredményes vezetői tevékenységéért:

Ács Attila a Nagyszakácsi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője
Budainé Vajk Ildikó, a Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője

 

Emléklap elismerésben részesült 10 éve jegyzőként végzett eredményes vezetői tevékenységéért:

Nagy Zoltán Sándorné, a Somogyszobi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában