A szükség nagy úr

2022.12.17. 09:00

A fűtetlen lakásokból is érkeznek a kaposvári hajléktalanszállóra

Kovács Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Megjelentek az új beköltözők a kaposvári „Nyitott Kapu” Hajléktalan Gondozási Központban. Hetente öt-hat jelentkező van, köztük olyanok, akiknek bár van lakásuk, de nem tudják fűteni. A múlt héten egy férfi érkezett Bárdudvarnokról, akinek leégett a háza, és kedden este hoztak be egy idős nyugdíjast azzal, hogy bár van lakhatása, de a fűtést nem tudja megoldani. Jelenleg 80-85 azoknak a száma, akik a szállón töltik az éjszakát. 

– Hogy kinek van problémája a rezsivel, abba mi nem látunk bele, de segítünk a rászorulóknak – mondta el érdeklődésünkre Nagy Bernadett Beáta intézményvezető. – A leg­gyakrabban a mentők vagy a rendőrök hoznak be valakit, hogy tudnánk-e segíteni. 

Odafigyelnek egy kistelepülésen arra, hogy ki kerülhet bajba, mondta Szelidné Gerencsér Angyal, Kisbajom polgármestere. Ha valakit két napja nem láttak, megnézi a házát a falugondnok vagy a szociális házi gondozó, hogy füstöl-e a kémény. Olyan is előfordul, hogy valaki megkapja a szociális tűzifát és eladja, de ha ezt megtudják, az önkormányzattól nem kap utánpótlást. Általában tudnak mindent egymásról az emberek, a szomszédok figyelnek, így történhetett, hogy soron kívül vittek fát oda, ahol egy hasáb sem volt otthon. A falu 129 köbméter szociális tűzifát igényelt és kapott, háromszori kiszállítással. Összesen 67 kérelem érkezett, mindenkinek 2 köbméter jutott. 

Tény, hogy aki év közben nem gondoskodik a tüzelő beszerzéséről, annak ez a két köbméter nem elég a télre, vélekedett Nyitrai István, Bőszénfa polgármestere. Az önkormányzat a saját erdejéből akácfákat vágatott, és kedvező áron, 22 ezer forintért adták köbméterét. Ám mindig vannak, akik amíg nem fáznak, addig nem törődnek a tüzelővel. Ennek ellenére vagy tán éppen ezért év közben sem engedik el a kezüket, az önkormányzat sok helyen végez olyan munkákat, melyek után a levágott ágakat, kivágott fákat fel tudják ajánlani.

Van megoldás

Bőszénfán több olyan család akad, amelyik tűzifa nélkül vág neki a télnek, de eddig még mindig megoldották, hogy emiatt ne alakuljon ki veszélyhelyzet, mondta Nyitrai István. Vagy az önkormányzati összegyűjtött fából adnak, vagy más megoldást találnak, erősítette meg. Ha igénylőlappal a kezében érkezik valaki az önkormányzathoz és közben cigarettázik, vagy a kocsmánál tűnik fel, akkor támadhat ellenérzés iránta, de őt sem hagyják magára, tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában