Véradók

2022.12.06. 16:27

A vér hétköznapi hőseit köszöntötték

A vér életet jelent, és bár a tudomány segítségével már az alkotóelemeire bontható, mégsem helyettesíthető semmivel – hangzott el azon az ünnepségen, ahol a legtöbbször vért adó somogyiakat köszöntötték.

Kovács Gábor [email protected]

A somogyjádi Kutor József a sorkatonai szolgálata adott először vért, majd hosszú évtizedek alatt évente négyszer-ötször tű alá tartotta a karját. A segédmunkásként dolgozó férfi az ország több pontján is adott már vért, sőt a leányát is rábeszélte, hogy kövesse a példáját. Összesen százszor folyatta a vérét a betegek javára, azért az idén somogyiként őt tüntették ki a Pro Vita-díjjal.  

– Jó érzés, ha segítünk másokon, ráadásul a véradás az én egészségemnek is jót tesz – mondta Kutor József. – Ezért arra buzdítok mindenkit, hogy ne feledkezzen meg a véradás fontosságáról. Engem egyáltalán nem visel meg a dolog, azonnal felpattanok, ha kihúzták a karomból a tűt. 

A Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének véradók napi ünnepségét rendezték meg kedden a Helyőrségi Klub nagytermében. Több mint száz somogyi véradót köszöntöttek, akik túl vannak már az ötven véradáson, az áldozatkészségüket ajándékcsomaggal és emléklappal díjazták. A legtöbb véradást teljesítő Kutor Józsefen kívül elismerést kapott a véradások szervezői közül a kaposfői Fitosné Szalai Katalin, aki Csökölyben védőnő. Kiosztották a véradóbarát munkahely címet is, amelyet idén az OBI kaposvári áruháza nyert el. 

– Köszönet illeti azokat, akik arra adták az életüket, hogy akár ismeretlenül is segítsenek másokon – mondta köszöntőjében Szita Károly polgármester, aki arról is szót ejtett, hogy az adventi várakozás kihozza a jót az emberekből. 

Az ötvenedik véradást elérők között köszöntötték Dérné Elek Viktóriát, aki férjével, Dér Tamás alpolgármesterrel versenyeznek abban, hogy ki tud többször vért adni, hangzott el az ünnepségen. 

– A véradók a hétköznapi élet hősei, mert életet mentenek, és éveket adnak a betegeknek, a gyógyítóknak pedig biztonságot jelentenek – mondta Jakodáné Jendrek Zsuzsanna, a Magyar Vöröskereszt Somogyi Szervezetének elnöke a díjátadón. 

 

Az év végi időszakban erősítik a véradások szervezését 

Minden évben november végén ünneplik a véradó napját, ennek alkalmából hívták össze a azokat a véradókat, akik megyénkben a legtöbbet segítettek. A megjelenteket köszöntötte Szerémy György, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségi tagja és Sótonyi Tiborné, megyei igazgató, valamint Dezsőné Siba Katalin, az Országos Vérellátó Szolgálat Dél-Dunántúli Regionális Vérellátó Központjának vezetője, és Németh Ildikó, a vérellátó kaposvári központ vezető főorvosa. A somogyi Vöröskereszt januártól decemberig minden héten négy-öt kitelepüléses véradást szervez, és ez 12-13 ezer egységnyi begyűjtött vérmennyiséget jelent évente, mondta tevékenységükről Gyarmati László szakmai vezető. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy ez mennyi véradót jelent, hiszen sokan többször is adnak vért, míg mások az első véradók soraiba lépnek. Összességében az idén nem csökkent a somogyi véradások száma. A tervek alapján mindennap 1800-1900 egységnyi vérre szüksége van az országos egészségügynek, és ebből a somogyiaknak is ki kell venniük a részüket. Nyaranta és az év végi szabadságolások időszakában erősítenek a szervezők, hogy minél több véradót el tudjanak érni.      

  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában